„Az az ember, aki letérdel a gyóntatószékbe, és szembenéz a múltjával, az a világtörténelem legnagyobb embere. Akkor vagy igazán nagy, amikor térdre ereszkedsz!” (Böjte Csaba.)
Ugye mennyire igaza van ebben is az atyának? Ez az igazi, jó értelemben vett alázat, annak fel- és elismerése, hogy mennyire gyarlóak, mennyire törékenyek vagyunk mi, emberek. De jelenti azt is ugyanakkor, hogy, ha az emlegetett alázat birtokában vagyunk, akkor megvan bennünk az a néha nagyon elrejtett vagy fel nem ismert érték is, hogy képesek vagyunk ezt a helyzetünket felismerni, majd bevallani és végül tenni a jobbításért. Óriási dolog ez!
Karácsony közeleg. A tél ellenére a legbensőségesebb, legmelegebb ünnep, hisz egy gyerek, Jézus Krisztus születésére várunk, aki majd legszebb, legtermékenyebb férfikorában nem a saját családja alapításával foglalkozik, hanem feláldozza magát értünk, bűnös emberekért.
S lám, a mellette levő keresztfán a gonosztevő, a „jobb lator” ha utolsó pillanatban is, de megtalálja magában ezt az alázatot és Urunk, ezt látva kimondja a lélekmentő mondatot: „Még ma velem leszel a Paradicsomban.”
Sosem késő tehát. Sosem szabad feladni a küzdelmet. Amellett, hogy hihetetlen megkönnyebbülés és emelkedettség a megtisztult lelkünk „testi tokjának” lenni, olyan példát mutatunk ezzel környezetünknek, amely ragadós lehet és mást is hasonló tettekre késztethet.
Ilyenkor, karácsony felé közeledvén, a várakozás, az advent felfele ívelő időszakában jó példánkkal családunknak, barátainknak, környezetünknek megmutathatjuk az utat a csúcsra, ahonnan a születés csodája, kedves ünneplése még inkább érthető és élvezhető.
Ha ezt megtesszük, a legnagyobb ajándékot adjuk felebarátainknak, és higgyék el, semmilyen nagyáruházban, semennyi pénzért nem árulnak ilyen értékes, ilyen nagy és ekkora örömet okozó karácsonyi ajándékot.
Nemrég fontos döntés hoztam az egyik országos közéleti funkciómat illetőleg. Nagy vajúdás előzte meg, sok álmatlan éjszakát kívánt az Isten veletek kimondása, de legbelül tudtam, hogy - bár előbb fájni fog - mégis lépnem kell, mert nekem is jobb lesz, és azoknak is, akiket elhagyok. Így is történt.
De arra én sem vártam, amit ezért a döntésért a családomtól kaptam. Reakciójuk a legnagyobb ajándék volt az idei karácsonyfa alá, amit adhattak. Felhőtlenül örültek, boldogok voltak és nagyon megdicsértek azért is, amit tettem és azért is, ahogyan.
A mai világban nehezebben kommunikálunk. Semmi beszéd, csak gombnyomkodás, okostelefon, számítógép. Családom reakciója ennek gyökeres ellentéte volt, ezért is bizonyult igazinak, szívmelengetőnek és valóban lélekemelőnek.
A fenti kis történetet ne tessenek dicsekvésnek, hivalkodásnak tekinteni, tetszenek minket ismerni: messze nem vagyunk szentek. De azt mindenkinek tiszta szívből kívánom, hogy az idei furcsa, bezárt, vírusos karácsonyban is megtalálják a kisded jászlát és benne az általa létrejövő ilyen és ekkora ajándékot, amiben nekem is részem volt nemrég.
Áldott karácsonyt minden kedves olvasónak!
Dr. Pálmai Tamás
