Újévi koncert Békésről, online 2021.01.01 17 órától!


Békésen nem kezdődhet év a Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar újévi koncertje nélkül. 2021-ben immár 16. alkalommal kerülne sor a hagyományos B.Ú.É.K. Békés Újévi Koncertre, de sajnos a járványügyi helyzet ezt nem teszi lehetővé.

Mégsem szeretnénk azonban “koncertélmény” nélkül hagyni városunk lakóit, így 2021. január 1-jén 17 órai kezdettel megtekinthető lesz az online térben a 2020-as újévi koncert ismétlése, melynek házigazdája a Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar volt, Bagoly László karmester vezetésével.

Az est Kálmán Tibor polgármester úr évnyitó gondolataival kezdődik, ezután következik majd a tavalyi koncert. A fellépők sorában köszönthettük a Grácia Mazsorett csoportot (felkészítőjük: Rábai Szilvia). Csik Krisztina és Szőke Balázs előadásában keringőt is láthattunk, akik a Nyíri Lajos Táncstúdió és a Békésszentandrási Vértessy TSE vegyes párosaként a C osztályban versenyeznek. Zsombok Réka, Rácz Renáta, Molnár Katalin és Csordás Ákos is énekelt a fúvószenekar kíséretében. Csökmei Gergő vidám előadását követően Novák Attila tangóharmonika muzsikájában és Bondár Kristóf marimba játékában gyönyörködhetett a közönség. Az esten közreműködött a Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Kórusa, Kocsorné Krizbai Anna vezetésével és a Szegedi Kis István Református Gimnázium Leánykórusa, Takácsné Szabó Edina vezényletével.

A hangversenyt a fúvószenekar az immár hagyománnyá vált Radeczki indulóval zárta.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


buék békés