Mestervizsgák a kamaránál – Kereskedelem és vendéglátás


Ma már nem elég csak megtanulni a szakma fortélyait, ha valaki mester szeretne lenni, tudásáról számot is kell adnia. Sorozatunkban azokról a mestervizsgákról teszünk említést, amelyeket 2020-ban szerveztünk – jelen esetben kereskedelem és vendéglátás terén.

Ismerjék meg Pepóné Csató Ilona kereskedő mestert, Horváth Károly pincér-vendégtéri mestert és Strausz Róbert szakács mestert.

 

Kereskedő mester

A kereskedő mester vezeti, elemzi, tervezi, irányítja, összehangolja és ellenőrzi kereskedelmi vállalkozása üzlettípusához és a forgalmazott áruk köréhez specifikusan kapcsolódó áruforgalmi, gazdálkodási, pénzügyi és marketingtevékenységeket. Komplex elemzéseit, tervezéseit, számításait és azok szemléltetését szoftverek használatával végzi. Ellátja a kereskedelmi egység szabályszerű működésével kapcsolatos komplex vezetői feladatokat, számítógépes nyilvántartásokat vezet, feladatellátáshoz szükséges adatbázist kezel, elektronikus levelezést folytat. Kapcsolatot tart a vásárlókkal, hatóságokkal, szállítókkal, önkormányzatokkal és egyéb szolgáltatókkal a mindenkori jogszabályi előírások betartása, betartatása mellett. Feladatát önállóan végzi, csoportos munka során irányítja, összehangolja, ellenőrzi munkatársai és tanulói munkáját. Szakmailag alapos, felelősségteljes.

PEPÓNÉ CSATÓ ILONA

Már kicsi korom óta kereskedő szerettem volna lenni, így teljesen természetes volt, hogy 25 évvel ezelőtt megszereztem az élelmiszer eladó végzettséget. Folyamatosan képeztem magam az évek folyamán, és most jött el az alkalom hogy az eddigi tudásomat a Kereskedő mesterképzésen tökéletesítsem.

Heti rendszerességgel voltak az órák. Felkészült, a szakmában jártas, segítőkész oktatók adták át a tudásukat a szakmai és a pedagógiai és vállalkozásvezetési ismertek órákon.

Az új elem, amit a szakközépiskolai évek alkalmával nem tanultunk, a Portfolió elkészítése, és prezentációval történő bemutatása.

A portfolióban bemutatásra került a szakmai életút, a jelenlegi munkahely marketing, pénzügyi, áruforgalmi és gazdálkodási szempontú elemző értékelésé. Ennek alkalmával nem csak a szakmai tudásunkat bővítettük, hanem megtanultuk beszélni a szakmáról.

Az oktatások előrehaladtával erősödött a munkahelyem, a bolt iránti lojalitás, a csapatszellem, a munka iránti alázat. A csoporttársakkal kialakult egy baráti kapcsolat.

Nekem az a célom, hogy a mesterképzésen megszerzett ismereteimet a gyakorlat során szerzett tapasztalatokkal kiegészítve, a munkám során, és a tanulóképzésben is kamatoztatni tudjam.

 

Pincér-vendégtéri mester

A pincér-vendégtéri mester képzés célja, hogy a mester az értékesítési és a kapcsolódó beszerzési és szolgáltatási tevékenységét az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon, az érvényes jogszabályok előírásai szerint végezze. Kollégái, beosztottjai és tanulói irányítása, ellenőrzése során az értékesítési tevékenység hatékonyságának folyamatos javítására törekedjen. Az ajánlási tevékenységnél, a kínálat fejlesztésénél folyamatosan vegye figyelembe a szakmában megjelenő új technológiákat, a vendégek igényeiben megjelenő új trendeket, emellett ápolja a gasztronómia értékeit, hagyományait is.

HORVÁTH KÁROLY

Nagy motivációval vágtam bele a mesterképzésbe, ami kitartott a végéig. A távolság - mivel én nem Békés megyei vagyok, de az országban csak itt volt pincér-vendégtéri mestervizsga, megnehezítette a felkészülésem. Természetesen nem bántam meg a jelentkezést, mindenért kárpótolt a szakmai tanárok kiváló felkészültsége, valamint az, hogy olyan helyen tanulhattuk a szakmát, ahol az ismeretekhez szükséges feltételek, szinte maradéktalanul a rendelkezésünkre álltak. Sok új élménnyel, tudással gazdagodtam. Bízom benne, hogy a későbbiekben tudom majd kamatoztatni az itt tanultakat és átadni a jövő generációjának.

 

Szakács mester

A szakács mestervizsga célja, hogy a képzésen részvevő kimagasló, mesteri színvonalon, jó íz érzékkel, hidegkonyhai ételeket és fin-ger-food tálakat, meleg ételeket, desszerteket tudjon tervezni és készíteni. Egyben kímélő, diétás, allergéneknek megfelelő választékot tudjon nyújtani. Ezeket a menüsor kínálatban változatosan tudja használni. Magabiztosan tudja elkészíteni, és tálalni a modern gasztronómiai elvárások szerint. Mindig megújuló, modern ötletekkel tudja megvalósítani a vendéglátást a vendégei számára. Választékában a magyar alapanyagokat részesítse előnyben. Menüválasztékában kövesse a modern gasztro trendeket.

STRAUSZ RÓBERT

Mindenkinek másért fontos a mestervizsga. Nekem azért, mert be akartam bizonyítani magamnak, hogy meg tudom csinálni és van bennem annyi alázat a szakma iránt, hogy fel tudok fejlődni egy magasabb szintre. Talán mindenki látta, hogy a leggyengébb láncszemek között voltam, de mindent elkövettem az elmúlt hónapokban azért, hogy meg tudjam csinálni. Rengeteget tanultam minden oktatótól, akik között olimpia és világbajnok is volt. Büszke vagyok rá, hogy ilyen emberek társaságában lehettem szakács mester.  Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem csak siker, hanem felelősség is. Nekem nagyon sok erőt adott az, hogy mindenki bízott bennem és napról napra éreztem, hogy egyre magabiztosabban állok a konyhában. Nem az a szégyen, ha nem tudunk valamit, hanem az, ha feladjuk, és nem küzdünk a sikerért, a tudásért. Ez egy örök út a tanulás tüskés ösvényein. Én mindent megteszek, hogy méltón képviseljem a mesteri rangot és tovább vihessem, taníthassam azt az alázatot, amit itt láttam. Eddigi tanulmányaim legfontosabb állomása volt ez.

A mestercím a szakma magas szintű gyakorlati művelésének hivatalos elismerése. Megszerzése nem csak presztízstöbbletet jelent, de az élet és vagyonbiztonság szempontjából általában veszélyesnek tekinthető szakmákban, a tevékenység önálló gyakorlásának, vállalkozóként történő végzésének kötelező feltétele is.

A mestervizsga célja, hogy a szakember a magasabb szintű szakmai elismertséget jelölő Mester minősítést megszerezze, amely egyben lehetőséget teremt számára, hogy a szakmát tanuló fiatalokkal magasabb színvonalon tudjon foglalkozni. Célja, hogy a szakemberek számára biztosítsa a szakmai fejlődés és egzisztenciális életpálya modell, karrier kialakításának lehetőségét, valamint a tanulóképzéshez és vállalkozásvezetéshez szükséges ismeretek elsajátítását. A szakmai utánpótlás nevelése szempontjából igen nagy jelentőséggel bír a Mester címet viselő szakember, hiszen a korszerű szakmai tudás mellett pedagógiai módszertani ismeretek és vállalkozásvezetési ismeretek birtokában magasabb színvonalon tudja átadni tudását a szakmát tanulóknak.

A mestervizsgáztatásnak Magyarországon évszázados hagyományai vannak. A magasabb szakmai felkészültséget garantáló mestervizsga rendszerét azonban nem csak a tradíciók, hanem a kor követelményei is fontossá teszik. A tudásszint emelését az egyes szakmákban megfigyelhető „szakmai forradalom”, a technika fejlődése és az emelkedő fogyasztói elvárások kényszerítik ki.

 

Gratulálunk a frissen vizsgázott mestereknek, akiknek egy része az Innovációs és Technológiai Minisztérium által 80 %-ban finanszírozott képzésen, mások pedig önköltségen vettek részt a mestervizsgán.

www.bmkik.hu/mesterképzés

Aki belevágna, az előjelentkezés ügyében keresse kollégánkat: a +36-30-590-00-88-as telefonszámon.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!