Egy ötlet - közös gondolkozás, akarat - siker


Farsang a Szegedi Kis István Református Iskolában

Bár egy ideje maszkot hordunk, de mégsem jókedvünkből, szórakozásból.

Szigorú szabályokat követve telnek az iskolai napok, reménykedve, hogy majd egyszer visszatérhet minden a „régi kerékvágásba.”

Egyre jobban érzik a gyerekek is a közös programok hiányát, igényelnék a megszokott rendezvényeket. De mikor lehet? Az ilyen jellegű kérdéseikre a válasz:”sajnos, még nem…”

Aztán jött egy ötlet, a felső tagozat nevelőtestülete megvitatta, és lelkesen hozzálátott a farsang előkészületeihez.

A megvalósításra 2021. február 12-én délelőtt került sor. Ezen a napon a gyerekeké volt a főszerep. Aki akart, jelmezben vehetett részt a FORDÍTOTT órákon. A „kistanárok” dolga nem is volt minden esetben olyan egyszerű, de mindenhol kiállták a próbát.

A szokásos farsangi felvonás nem valósulhatott meg, a tombolasorsolás és a nyeremények átvétele sem a hagyományos módon történt. De!

Az egész iskolát átjárta valami boldog hangulat. Jó volt látni a mókás öltözeteket, és még a pedagógusok is csatlakoztak a jelmezesek népes táborához.

Valami történt… Valami CSODA. Egy kicsit áttörtük a mindennapok egyhangúságát, játszottunk, mókáztunk és mind ezt tanórai keretek között.

Sikerként könyvelhetjük el ezt a napot.

Tételek: 41 - 60 / 95 (5 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!