A Bőrgyógyászati szakrendelés és nemi beteg gondozói ellátás Békés, Mezőberény, Kamut, Murony, Köröstarcsa, Bélmegyer lakóinak, összesen mintegy 36 ezer fő ellátását szolgálja.
Négy rendbeli állatkínzás vétsége miatt emelt vádat és pénzbüntetés kiszabását indítványozta a Békési Járási Ügyészség egy 43 éves büntetlen előéletű békési férfi ellen, aki nem megfelelő körülmények között tartotta és elhanyagolta kutyáit.
A közbeszerzési eljárások lezárását követően aláírásra kerültek a kiviteli szerződések a Békés, csapadékvíz elvezetés kialakítása III. ütem című projekt keretén belül, így megkezdődnek a kiviteli munkák a város több területén is. A munkák során a meglévő vízelvezető rendszer korszerűsítése, valamint új szakaszok kiépítése történik meg.
Régi terv vált valóra a napokban, amikor a Marzek FlexiLog Kft. beolvadt a MARZEK KNER PACKAGING Kft-be. Kása István ügyvezető igazgató elmondta, a Marzek Etiketten+Packaging GmbH úgy tervezte, hogy 5-7 éven belül egyesül a két cég és ez most meg is valósult.
A Roma Holokauszt Áldozatainak Emléknapját rendezték meg Békésen. A Cigány Világszövetség 1972-es párizsi határozata alapján minden évben, augusztus 2-án emlékeznek meg a holokauszt során elhurcolt roma áldozatokról.
A Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő laborjában van lehetőség a TB-s vizsgálatokon túlmenően beutaló nélküli, fizetős labor vizsgálatokra elvégzésére is.