Járta a megyét és több településről lopott kerékpárt egy férfi Békésben. A rendőrök folyamatosan megosztották egymást között a területükön történt bűncselekményekről beszerzett információkat, így a nyomára akadtak és már több biciklit lefoglaltak tőle.
A megye 29 településének értéktári bemutatkozása, 63 kézműves kiállító, 11 katonai hagyományőrző, gyermek- és színpadi programok, nemzetiségi bemutatók, ételkóstolás és egyéb szórakoztató elemek sorakoznak a hetedik Megyenapon.
Az idősek világnapja alkalmából ellátogattunk a Szarvasi úti Napközi Otthonban, ahol a gyerekek egy mozgásos, énekes műsorral készülve kedveskedtek az időseknek. A gyermekek is és a felnőttek is az interaktív délelőttel egy meghitt kellemes időt tölthettek el együtt.
A közelmúltban befejeződött a Békés Tortája verseny második éve. A finomság eladásából befolyt összeg egy részét, 100 ezer forintot ebben az évben is az „ESÉLY” Állatvédő Egyesület kapta adományként.
Békés Város Önkormányzata nyílt pályázatot hirdet egyéni és szakmai alkotók, illetve alkotóközösségek számára a „Békés50” jubileumi eseménysorozat logójának megtervezésére. A pályázat célja az egységes, tematikához illeszkedő, korszerű arculat kidolgozása. A nyertes pályamű tulajdonosa pályadíjban részesül.