A kormány fontos célkitűzése a középszintű közigazgatás átszervezése, gyors, hatékony, és ügyfélbarát közigazgatás kiépítése. Ennek a folyamatnak egyik eleme a kormányablakok kialakítása, melynek eredményeként Mezőkovácsházán is elkészült az integrált kormányzati ügyfélszolgálat.
A Békés Városi Püski Sándor Könyvtár 2014-ben pályázatot nyújtott be a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalhoz a magyarországi és határon túli magyar közművelődési programok 2014. évi támogatására „D” kategóriában: Települési identitás és népművészeti tevékenység támogatása konstrukcióra, „Békésen a Körösökön” címmel.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében újabb 3,625 milliárd forint értékben 32 Békés megyei projektről hozott támogató döntést az Irányító hatóság.
Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága június 3-i ülésén tárgysorozatba vett egy a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz kapcsolódó törvénymódosító javaslatot. - tájékoztatott Dankó Béla országgyűlési képviselő, a Mezőgazdasági Bizottság tagja.
2015. június 4.-én városunk vendége volt Halász János országgyűlési képviselő, a Magyar Művészeti Akadémia felügyelő testületének elnöke, volt kulturális államtitkár, aki Izsó Gábor polgármesterrel folytatott megbeszélést.
A XII. Országos Patika Nap megrendezését, a békési Levendula Patika, az Alma Franchise hálózat, Kelet-Magyarországi referencia patikája vállalta magára.
A Kormány célul tűzte ki az állampolgárok és a vállalkozások széles körét terhelő fizetési kötelezettségek enyhítésére irányuló állami rezsicsökkentést.
A Szent Lázár Alapítvány által gyűjtött támogatásokból, a város lakosságának támogatásából és a Rendelőintézet saját bevételéből került megvásárlásra a régóta hiányzó szemészeti berendezés
A Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ, mint az UGRÓDESZKA elnevezésű TÁMOP 5.3.3-12/1-2013-0010 azonosítószámú projekt kedvezményezettje 2015. első félévében immár öt alkalommal valósított meg direkt szabadidős foglalkozásokat a programba bevont hajléktalan személyek, nem lakhatás céljára szolgáló épületekben élők illetve a másodlagos célcsoportba tartozó emberek részére.
2015. június 12-én tartották a Tisza Kálmán Szakképző Iskola békési, Gyógypedagógiai oktatási egységében a ballagással egybekötött tanévzáró ünnepséget.
Békésen a Kormányablak a Kossuth utca 4. szám alatt kerül kialakításra, várhatóan 2015. október közepére, amelynek első lépéseként a telken található volt „Börtön”, későbbi orvosi ügyelet épületének elbontása valósult meg.