Az Országos Serdülő Bajnokságban remekül menetelnek csapataink. Mivel sikerült a csoportban jól szerepelnie mindkét csapatnak így a felsőházban játszanak tovább a fiúk. Jelenleg az egyik csapat a Pick Szeged csapatával egyenlőre pontszámmal a tabella élén állnak, míg a fiatalabb csapat a sereghajtók között tisztesen állja meg a helyét. A héten mindkét csapatunk itthon lépett pályára szerdán.
A szülői támogatásnak és segítségnek köszönhetően biztonságosabb és szebb lett a bölcsődénk.A gyermekek és a bölcsődei dolgozók nevében köszönjük a felajánlott támogatást és a szülői munkát.
A tartósan hideg idő ismét lehetővé teszi, hogy a békési jégpályát használhassák gyerekek, felnőttek, családok, a tűzoltók feltöltötték a Fáy utcai parkoló területét.
Befejeződött a Békési Civil Szervezetek Egyesülete által szervezett 30 órás pályázatíró képzés. A tanfolyamot sikeresen elvégzők tanúsítványt kaptak teljesítményükről, amelyeket Koszecz Sándor, az egyesület elnöke, adott át.
Izsó Gábor polgármester úr, Békés Város Önkormányzata képviseletében – csatlakozva Kovács Szilvia ötletgazda, Karcag város alpolgármestere által létrehozott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz – meghirdeti a helyi
„A legszebb konyhakertek” – Békés programot
Pénteken második felkészülési mérkőzését játszotta a Békés-Drén KC. Az első meccsen a Törökszentmiklósi KE-t fogadták a fiúk, egy héttel később pedig sor került az idegenbeli meccsre is.