A dinamikus hatások elkerülése érdekében áttervezték az épülő békési kézilabda munkacsarnok alapozását. A kivitelező a beruházással kapcsolatosan a lakosság részéről több ízben kapott jelzéseket, amelyben az érintettek aggodalmukat fejezték ki az építkezés által okozott dinamikus hatásokból következtethető esetleges károkkal kapcsolatosan.
Március 20-án nyílik meg „téli álmát” követően a Kishajó Kikötő, mely az előzetes műszaki munkálatok nyomán immár felkészülten várja a hajózás, az evezés híveit.
A koronavírus-járvány elleni küzdelemben a rendelkezésre álló leghatékonyabb fegyverünk a védőoltás és a kormány által meghozott intézkedések maradéktalan betartása.
A Szegedi Kis István Református Gimnázium főépületének első emeleti díszterme jelentős felújításon esett át az elmúlt egy évben. A padló felújítására most került sor.
A Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenyre évek óta sikeresen készítik fel a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola pedagógusai diákjaikat. Idén sem volt ez másképpen.
Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete „Esélyt a fiataloknak − Békés Város ifjúságsegítő programja” címmel pályázatot hirdet a város jövője szempontjából értékes végzettséggel vagy az adott hiányszakmában foglakoztatási jogviszonnyal rendelkező 18-35 év közötti fiatal szakemberek helyben maradásának vagy a városban történő letelepedésének támogatására.
A Magyar kézilabda Szövetség Elnöksége 2017 -ben úgy határozott , hogy megalapítja a Jenővári István díjat, melyet a legeredményesebb nevelőedzők munkájának elismerésért ítél oda minden olyan edzőnek, akinek a tanítványa legalább három felnőtt válogatott mérkőzést játszott a magyar válogatottban.
Többek között ezt a kisfilmet kedvelte leginkább a szakmai zsűri Szakképzési Díj fináléjában. A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BMKIK) idén is a legjobbak közé jutott a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara által meghirdetett versenyben, melynek célja, hogy ösztönözze a magyarországi szakképzési rendszer fejlesztését. Az értékelés szerint a BMKIK újszerű eszközzel nevezett, új szemléletet képviselt a pályaorientációban.
A Reményhír Intézmény tanulói ebben a tanévben is eredményesen szerepeltek az Országos Általános Iskolai Nemzetiségi Tanulmányi Versenyen roma népismeret tantárgyból.
Az Oktatási Hivatal Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központjából kapott feladatlapokat összesen 19-en oldották meg. Az elérhető maximális pontszám 100, a döntőbe jutás ponthatára 85 pont volt.
Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke facebook oldalán tudatta, hogy az orosházi Dr. László Elek Kórházban megkapta az első koronavírus elleni oltást.