Október 12-én a Békési Gazdakör, a Fidesz békési csoportja és a Fidelitas közösen emlékezet a mozgalom indulására az alapító, B. Szabó István szülőházánál. Beszédet mondott Mucsi András történész, önkormányzati képviselő.
Békés és térsége országgyűlési képviselője Durkó Albert misszióvezetővel, Lipcsei János főigazgatóval, H. Kovács Judit szervezetfejlesztési és vezető tanácsadóval, Patkás Ritával, a Reményhír Intézményfenntartó Központ képzési igazgatójával és dr. Szilágyiné Morár Ildikó kommunikációs és marketing vezetővel a misszió terveiről, elképzeléseiről, a pályázati lehetőségekről tárgyalt Békésen.
Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnöksége, a szakmai zsűri döntése alapján néptánc kategóriában, megosztott 50 ezer forintos díjazással az eleki LUNGA bemutatásáért ismerte el mestert és tanítványát.
Jogszabály írja elő, hogy a duális képzést folytató szervezeteknél, 2019. szeptember 1-jétől csak kamarai gyakorlati oktatói tanúsítvánnyal rendelkező szakemberek foglalkozhatnak tanulóval, kivéve, ha a szakképzési törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II.7.) Korm. rendelet 242. § (2) bekezdésében leírt mentességében nem részesülnek.
A Békési TE Súlyemelő Szakosztályát három versenyző képviselte. 61kg-os súlycsoportban a még serdülőkorú Fekécs Gergő indult 80+98=178kg-os egyéni csúccsal a 2.helyen végzett. - Balog János edző beszámolója a Békés Mátrixon.
A hivatalos fűtési szezon október 15-én kezdődik, viszont a hűvösebbre fordult időjárás miatt sok helyen már befűtöttek. Azok, akik meg nem ellenőriztették kéményüket és fűtőeszközeiket, ezt ugyan még mindig megtehetik, de ilyenkor leterheltek a szakemberek és hosszabb a várakozási idő.