Dr. Baji Mihály előadása a helytörténet iránt érdeklődők számára nyújt hasznos információkat. Az előadás ingyenesen látogatható, mindenkit várunk szeretettel!
A Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Facebook oldalán, a JóPálya – és a tiéd oldalon, illetve a tovabbtanulasbekes.hu oldalon mindent megtalálnak egyben, amire a nyolcadikosoknak, szüleiknek és osztályfőnökeinek szüksége van:
Foglalj időpontot október, november és december hónapra október 31-ig és új /meglévő vendégei részére fél áron adja a manikűrszolgáltatást az első alkalommal, ami 2000 forint kedvezményt jelent az alábbi szolgáltatásokból: géllak, töltés, építés!
Október 28-tól az év végéig kapható Bussné Petrovszki Erika „ŐSZI ÁLOM” fantázianevű süteménye a békési cukrászdákban. Október 16-án hirdetett győztest a békési cukrászmesterekből álló szakmai zsűri az idén is meghirdetett Békés Kedvenc Süteménye süteménykészítő versenyen. A Békési Polgármesteri Hivatal által megszervezett és lebonyolított verseny nagy népszerűségnek örvend.
November 2-tól a békéscsabai Tesco-ban is vár a Kira Vendéglő - az új egység mellett természetesen a békési, egykori Dübögőben működő Kira is folyamatosan üzemel majd.
Békés Vármegyei Közgyűlése október 17-i soron kívüli ülésén a négy megválasztott szakbizottság közül kettőt békésiek vezetnek: a Pénzügyi Bizottság élére az előző ciklushoz hasonlóan Földesi Mihály (Mi Hazánk), a Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága elnöki tisztségére Mucsi Andrást (Fidesz-KDNP) választották meg.