Remek formában van a V-CENTRAL Békési FKC férfi kézilabdacsapata, amely sorozatban negyedszer gyűjtötte be a győzelemért járó két pontot az NB I/B-ben. Ezúttal a Balatonfüredi Kézilabda Akadémia U21-es gárdája látogatott Békésre, de a hazaiak már az első félidőben egyértelművé tették, ki az úr a pályán.
Kedves Szülők!
Szeretettel várjuk gyermekeiteket egy valódi nyári élménytáborba, ahol játékos formában ismerkedhetnek meg a jógázás örömteli, fejlesztő és stresszoldó hatásaival. A résztvevők mesés történeteken keresztül élhetnek át izgalmas kalandokat, miközben fejlődnek testben és lélekben.
A Békési Rendőrkapitányság nyomozói az elmúlt időszakban több helyi lopás ügyében folytatnak eljárást. A jelenlegi állás szerint két férfit hallgattak ki gyanúsítottként, akik 2024-ben már követettek el bűncselekményeket a város területén, és a gyanú szerint idén márciusban egy, áprilisban pedig két helyszínről loptak el különböző értékeket.
Ha a nyugalmat, a természet közelségét és a saját igényeidre szabott otthont keresed, akkor Dánfok a tökéletes választás számodra! A gyönyörű zöld környezet, a Körös közelsége és a lehetőség, hogy te magad válaszd ki, milyen ház épüljön számodra, mind-mind garancia arra, hogy egy új élet kezdetét jelentheti ez a döntés.
A Magyar Vöröskereszt 2007-ben alapította a „Humanitárius Települési Cím” elismerést, amelyet olyan közösségek és önkormányzatok kaphatnak meg, amelyek tevékenységükkel hűen képviselik a Vöröskereszt eszmeiségét és alapelveit. A cím célja a humanitárius értékek melletti elköteleződés elismerése.
Ezt követően a Debreceni Református Hittudományi Egyetem III. évfolyamos hallgatói mutatkoztak be gyülekezetünknek, ezáltal is segítve a Húsvétra való hangolódásunkat.
Hogyan viszonyul az Evangélikus Egyház a cigány kérdéshez és hogyan formálja a cigányok jövőjét?
Milyen területen működik együtt az Evangélikus és a Pünkösdi Cigánymisszió?
Mi Bakay Péter reménysége?
Egy korábbi megrendelő kereste meg az Alkotás KFT-t azzal az igénnyel, hogy a meglévő berendezés alapelveit és működési mechanizmusát megtartva, de azokat továbbfejlesztve készüljön el egy korszerűbb, esztétikusabb és hatékonyabb műfűszőnyeg-tisztító gép.
A Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Békési Németek Egyesülete három részes előadás-sorozatot szervez, melyre szeretettel várják az érdeklődőket.
Sok szép pályamunka érkezett a Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat rajzpályázatára. A Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Békési Németek Egyesülete közösen értékelte a beérkezett alkotásokat.