2025. június 3-án (kedden) 17 órakor kerül sor a Teológusok Klubja következő pódiumbeszélgetésére, amelynek témája: migráció és keresztyénüldözés. A beszélgetésen Dicső Melinda református, Simon Csaba adventista és dr. Vass Gergely baptista lelkész vesz részt. A beszélgetés házigazdája Mucsi András.
Szombat este ismét életre kelt a „FröccsMozi”, a Békési Fiatalokért Egyesület retró hangulatú szabadtéri mozija, amely idén három alkalommal nyitja meg képzeletbeli kapuit a „Gödör” nevű közkedvelt ligetben.
Békéscsaba, 2025. május 4. – A tűzoltók védőszentjének napján, Szent Flórián ünnepén minden évben méltó módon mondanak köszönetet azoknak, akik szolgálatuk során kiemelkedő bátorságról és odaadásról tettek tanúbizonyságot. A Békéscsabán megrendezett ünnepi eseményen idén három békési kötődésű tűzoltót is elismerésben részesítettek.
A térség idegenforgalmának fejlesztése érdekében térségi találkozót szervezett a Békéscsabai Turisztikai Egyesület, melyen Békés város képviselete is részt vett. A rendezvény célja az volt, hogy erősítse a Békés vármegyei települések közötti együttműködést, és új lehetőségeket tárjon fel a helyi turizmus fellendítésére.