Szeptember 26-án, pénteken 17 órakor folytatódik az értéktár és a városvédők hagyományos városismeretei kerékpáros túrasorozata. Ez alkalommal a hatházi és újvárosi városrészt járták be az érdeklődők.
A Békési FKC felnőtt együttese megszerezte első idegenbeli győzelmét a bajnokságban, miután a negyedik fordulóban a Diósgyőr otthonában diadalmaskodott. A miskolci összecsapáson a vendégek a második félidőben végrehajtott taktikai váltásuknak és fegyelmezett hajrájuknak köszönhették a 34–29-es sikert.
Az ütközés 7 óra 20 után történt Békés és Békéscsaba között. Az utoléréses baleset során egy Békéscsaba felé haladó személyautó nekiütközött az előtte haladó személyautónak, és azt nekitolta az előtte lévő szintén személygépkocsinak. A balesetnek nincs sérültje, a műszaki mentésben a Békési Önkormányzati Tűzoltóság egysége vett részt.
A Békési FKC utánpótláscsapata a hétvégén kimagasló teljesítménnyel hódította el a II. Berettyó Kézilabda Kupa trófeáját. A tornán mutatott játékuk mind támadásban, mind védekezésben magas színvonalat képviselt, amelynek köszönhetően veretlenül zárták a küzdelmeket.
Most különleges lehetőséget kínálunk: a Bé-Kis Bútorban szeptemberben leadott megrendelések esetén 11 modellre, számos szövet- és bőrváltozattal, 20% gyártói kedvezményt biztosítunk! Ne hagyd ki ezt az akciót – 2025. szeptember 2–30. között várjuk megrendelésedet!
Egyél, amennyi csak beléd fér – igazi, házias ízekkel, bőséges választékkal, szeretettel tálalva!
Az ország első cigány vendéglője vár, Békésen, a Szántó Albert utca 2. szám alatt (régi Dübögő helyén).
„Szerencsésnek mondhatja magát a fenntartó, hogy olyan iskolája van, ahol kezdetektől fogva kiemelt szerepet kap a szakmaiság az elkötelezettség és a szeretet” – emelte ki a Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolájának tanévnyitóján Durkó Albert misszióvezető.
Ne hagyd, hogy a napsugarak és az idő múlása nyomot hagyjon a bőrödön!
Válaszd a Microson Pen HIFU kezelést, és varázsolj magadnak fiatalos, üde megjelenést – mindössze évi két alkalommal.
A Békési Alkotás KFT ismét bebizonyította, hogy nemcsak követi, hanem diktálja is a fejlődés ütemét a mezőgazdasági gépgyártás területén. Július hónapban két vadonatúj fejlesztéssel bővült a kínálat: bemutatjuk az ALKOTÁS SZB-30 és SZB-40 felső pályás betároló rendszereket, amelyek a már jól ismert SZB-60 modell alapjaira épülnek, de számos technológiai újítással szolgálnak.