Egy 20 négyzetméteres, fedett terasz masszív betonfelületére került Vuba kőszőnyeg. A tulajdonosok annyira elégedettek voltak az eredménnyel, hogy néhány hónappal később a járdájuk felújításával is a Lipcsei műkő & kőszőnyeg csapatát bízták meg
A meglévő, egyenetlen beton járda már nem nyújtott megfelelő és esztétikus felületet, ezért a régi betont felszedték, majd vízáteresztő alapot alakítottak ki. Erre került a szegély és az élvédő, végül pedig a Vuba kőszőnyeg.
Mintegy 30 négyzetméteren készült új, egységes kültéri felület Vuba kőszőnyeggel, amelynek kialakításánál a jakuzzi és a később megépülő tároló helyét is figyelembe kellett venni.
A ház vakolása még tavasszal elkészült, azonban három ablaknál a szokásosnál nagyobb hely maradt az ablakok alatt a párkányok számára. Ezeknek a felületeknek a tartós és esztétikus lezárásához a Lipcsei műkő & kőszőnyeg csapata 5 centiméter vastag gránit ablakpárkányokat készített és helyezett el.
Egy frissen felfalazott kerítés kapott igényes, tartós lezárást a Lipcsei műkő & kőszőnyeg munkájának köszönhetően. A kerítés tetejére egyedi méretben gyártott szürke műkő fedkövek és kalapok készültek.
A magyar reformkor két nagy alakjára, Kossuth Lajosra és Széchenyi Istvánra emlékezik a Békési Városvédő és Szépítő Egyesület hétfőn. Beszédet mond Beinschrodtné Kecskeméti Krisztina főigazgató.
FIGYELEM! SZOCIÁLIS ÉTKEZTETÉSSEL IS VÁRJUK VENDÉGEINKET! 58 év felett BÁRKI kérheti! BŐVÍTETTÜK B MENÜNKET! SAJTBURGER, GYROS TÁL folyamatosan a kínálatban!
Kedves Vendégeink!
Szeretettel várjuk Önöket a hét minden napján ízletes és változatos menüajánlatunkkal. Válasszanak kedvükre a HETI MENÜ, BŐSÉG MENÜ “A” és “B” ÉS FITNESS menü fogásai közül! A KISZÁLLÍTÁS INGYENES ELŐFIZETÉS ESETÉN: Békés, Mezőberény, Kamut, Murony, Csárdaszállás, Köröstarcsa, Körösladány, Dévaványa és Gyomaendrődre! Tel.: 66/352-491
Készen áll a csapatod az év legfinomabb megmérettetésére? Hozd el munkatársaidat a 29. Csabai Kolbászfesztiválra, és vegyetek részt a Nemzetközi Kolbászgyúró Verseny 2.0 – Cégek Csatáján 2026. október 22–25. között!
Három mérkőzést játszottak a Békési FKC utánpótláscsapatai, amelyek közül az U20-as és az U16-os együttes magabiztos győzelmet aratott, míg az U18-asok egy végletekig kiélezett találkozón maradtak alul.
Szeptember 10–13. között Rómában rendezték meg a The Roman Empire Intercontinental Dance Festival nemzetközi táncversenyt, amelyen Okányi Hédi Zoé, a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 3. a osztályos tanulója, a Kner Tánc-Sport Egyesület versenyzőjeként vett részt.
Békés város szívében, az Élővíz csatorna jobb és baloldalán, szép, parkosított környezetben, a 470-es út mentén helyezkedik el mindhárom apartmanunk.
A három apartman 3 percnyi távolságra van egymástól. Összesen 8 szobás, 22 ágyas, kényelmes elrendezésben.