Nettó 3,2 millió forint értékben 11 db szennyvízaknát újít fel a város a Tárház utcában, mindezt a víz- és szennyvízdíjakban képzett rekonstrukciós hányadból.
Az elmúlt évben többek között 20 db új parkoló épült a Rendelőintézetnél és ugyanitt 630 m2 régi parkolót újított fel és tett akadálymentessé a békési önkormányzat.
KEOP pályázattal szeretné megvalósítani a békési önkormányzat azt a projektet, mellyel kezdetben önkormányzati intézményeket, később békési lakásokat is fűthetnének jelentős energia megtakarítást elérve.
BUÉK Békés - Újévi Koncert a Kulturális Központban
A Békés Városi Kulturális Központés a Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar 2011-ben is közösen ünnepelte az új év eljövetelét.
A tornán a békési legénység tudása alatt teljesített és a szerencse is elpártolt a csapattól. Az első mérkőzésen a Grosics Akadémiával szerencsétlen döntetlent sikeredett úgy, hogy négy kapufát is lőttek a békésiek.
Az egyenes ági nevezések és az előzsűrizés alapján 58 táncos, 46 produkciója került január harmadik hétvégéjén Békéscsabára, a XX. Országos Szólótáncfesztivál programjába.