A Békés Vármegyei Kormányhivatal Élelmiszer-biztonsági és Állategészségügyi Főosztály 2023. március 8. nap kezdettel magas pathogenitású madárinfluenza fertőző állatbetegség megállapítása miatt Békés településen is elrendelt védőkörzetet 2023. március 30. naptól kezdődően feloldotta és felügyeleti körzetté nyilvánította.
„Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek!” (Jn 20,19)
A Békési Fiatalokért Egyesület idén újra két kerékre szólítja a kerékpárbarátokat. Az első túrát egy szokatlan időpontban rendezik meg, ami hajnali 4 órakor indul a Széchenyi tér 2. szám alatti bankfiók elől. A részletekről Serfecz Dávid, a szervező egyesület elnöke adott hírportálunknak bővebb tájékoztatást:
Békés Város Önkormányzata a Békés Vármegyei Önkormányzati Hivatallal konzorciumban pályázatot nyújtott be a „Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések” című, TOP-2.1.3-16 kódszámú pályázati felhívás keretében „Békés, csapadékvíz elvezetés kialakítása III. ütem” címmel, mely pályázat az 582,5 millió Ft összköltségű beruházáshoz 571,5 millió Ft támogatást nyert el.
Április 8-án szombaton a Tatai AC csapatát fogadjuk a Békés Városi Sportcsarnokban. Az ősszel egy góllal alulmaradtak a srácok, most itt az ideje, hogy hazai közönség előtt visszavágjunk.