A 2023-as évben a kulturális központ szervezői a régi idők majálisát idézik meg. A Gödör rendezvényteret a sült kolbász illata lengi majd be, amihez jó fajta csapolt sört is kínálnak. Gyerekprogramokkal, színpadi műsorokkal, kirakodóvásárral várjuk a szórakozni, kikapcsolódni vágyó békési lakosokat.
A Rendezvénygödörben május elsején 14 órakor kezdődő eseményen fellép a Mediterrán zenekar, Mc Hawer és Tekknő, az Exoticból megismert Sipos F. Tamás, illetve gyermekműsort ad Pepe manó.
Kállai Jenőné Marika néni 1926. október 22-én született Békésen. A jó tanuló kislány eljutott a Nagyváradi Állami Magyar Királyi Tanítóképzőbe, ahol 1945-ben szerezte meg tanítói oklevelét. 1945. szeptember 1-jétől dolgozott az akkori 1. Sz. Általános Iskolában, ami később Eötvös József nevét vette fel.
Tisztelt Betegeink! 2023.04.11-től elindult betegirányító központunk, ahol most már személyesen is lehet időpontot foglalni a József Attila utcai rendelőintézetben!
Hét csapat indult a Mezőberényben megrendezett XIX. Polgárőr Közlekedésbiztonsági Versenyen. Csapatban a békéssámsoni önkéntesek győztek, egyéniben egy szarvasi polgárőr nyújtotta a legjobb teljesítményt.