A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése által alapított „Sík Ferenc-díj a magyar ősbemutatókért” elnevezésű elismerésben első alkalommal a Csokonai Nemzeti Színház részesült.
A múlt évi Békés-tarhosi Zenei Napok előestéjén, kikacsintva a zenei programok sokaságából, Madzagfalva harangja címmel egy kissé rendhagyó színházi előadás is debütált.
Ezt a szálat megragadva idén a XLII. BÉTAZEN eseményei között ismét megtalálható egy különleges színházi műsor. Ez alkalommal a népszerű erdélyi író, Tamási Áron tollából egy három felvonásos színjáték, a Hullámzó vőlegény kerül majd bemutatásra a kovásznai Pokolsár Egyesület amatőr színjátszó csoportjának előadásában 2018. június 24-én (vasárnap) 18:00 órától a békési Kecskeméti Gábor Kulturális Központ színpadán.
A Pedagógusok Szakszervezete a magyar közoktatásért, a szakszervezeti tagság érdekében végzett lelkiismeretes és eredményes munkájának elismeréseként 3 kolléganőnk - Szöllősiné Samu Erzsébet (arany), Vidáné Endrődy Ildikó (ezüst), Budainé Baji Ibolya (bronz) - Eötvös József-emlékérem kitüntetésben részesült.
2018. június 23-n 9 órától a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ szervezésében tizennegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Fuss a Nyárba szünidőköszöntő utcai futóverseny.
Folytatódott az Alkotó-fejlesztő mesefoglalkozás az Óvodai és iskolai szociális segítés fejlesztése – Még több lehetőséggel, EFOP 3.2.9-16-2016-00026 azonosítószámú, az Európai Unió által támogatott program által.