Utolsó meccs a 2017/2018-as bajnokságban!
Május 12.-én (szombat) 18 órától lép pályára felnőtt csapatunk a Törökszentmiklósi KE együttese ellen, a Békés Városi Sportcsarnokban.
A Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Korona Utcai Tagóvodájával - a tanévre kiterjedő együttműködésünk keretében - szerveztük azt a véradó napot, melyre a napokban került sor intézményünkben.
A Madzagfalvi Napokon ismét lesz véradás Barta István Zoltán és a Barta Udvar szervezésében. Zoli ezúton is várja az ötleteket, mert hosszú évek óta önerőből és partnerei támogatásával minden véradó apróbb ajándékokat kap nemes cselekedete mellé.
Békéscsabán a rendőrség bűnügyi őrizetbe vett két férfit, akik a gyanú szerint Békéscsaba mellett Békésen, Dobozon és Sarkadon is követtek el bűncselekményt. Többek között autót, akkumulátorokat és ékszereket loptak.
Mint ismert, Békés Város Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be az Európai Szociális Alap és a hazai központi költségvetés előirányzatából megvalósuló kiírásra, melyből 2020-ig az „Együtt az integrációért Békésen” című projektet valósítja meg helyi intézmények és szervezetek összefogásával.
A Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ az EFOP-3.3.2-16-2016-00351 azonosító számú „A kultúra mindenkié! Gyermek és ifjúsági kulturális, nem formális, informális fejlesztő programok Békés városában” címmel pályázatot nyert.
A BékésTermo bolt új neve: Otthon Varázs! Lakástextil, fonott áru, könyvek, játékok, ötletes ajándékok a kínálatban. Békésen, a Kossuth utcán, a Tündi butik mellett!
A Szegedi Kis István Református Gimnáziumban is elkezdődtek ma az írásbeli érettségi vizsgák. Összesen 41 tanuló számára értek véget ezzel a gimnáziumi évek és állnak életük első komoly megmérettetése előtt.