Családi Majálissal vártunk kicsiket és nagyokat a Dánfoki Üdülőközpontban május 1-jén. 14 órakor kezdődött a III. Békés Megyei Ki-Mit-Tud? tehetségkutató verseny döntője, ahol 25 tehetséges előadóművész mutatta be tudását.
12. alaklommal rendezi meg Békés az Egy hajóban evezünk vízitúrát. A vizek szerelmesei 2018. június 30. - július 1. között a szokott útvonalon evezhetnek a Körösök habjain. Várjuk kalandorok és baráti társaságok jelentkezéseit 2018. június 18-ig!
A ligetben a nagy forgalomra való tekintettel – étterem, játszótér, sétány – elengedhetetlen ezeknek a fáknak az eltávolítása. Pótlásukra az önkormányzat a lehető legkifejlettebb - előzőekhez hasonlóan - szomorúfűz csemetéket ültet, hiszen a közösség számára kiemelten fontos, jelentős tájidentitással bíró területről van szó.
A Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ az idei évben is megrendezi a régió egyetlen, felnőtt fogyatékkal élők számára szervezett tavaszi sportrendezvényét, az immár X. Derűs kupát.
Az NB I B-s férfi kézilabda-bajnokság 24. fordulója keretében az Ózd ellen aratott verejtékes győzelmet a Békés-Drén KC együttese. A viharsarki gárda az újabb két ponttal birtokában stabilan őrzi a 3. helyét, és változatlanul versenyben van a bajnoki címért.
A Békés Városi Püski Sándor Könyvtár nyertes elbírálást kapott a GINOP-3.3.1 Digitális Jólét Program Pontok fejlesztése pályázaton. Ennek eredményeképp a jövőben még hatékonyabban tudunk hozzájárulni a digitális alapkészségek fejlesztéséhez.
Vésztőn immáron a XXV. alkalommal rendezték meg a jubiláló területi szavaló versenyt. Iskolánk, a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola 19 tanulóval képviseltette magát ezen a megmérettetésen.
Békési és térsége országgyűlési képviselője ma reggel kaptam meg megbízólevelet Apáti-Nagy Lajostól, a 2. számú választókörzet választási bizottságának elnökétől.