2018. március 19-én, hétfőn 19 órától a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban lép fel a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, dalszövegíró, színésznő, Kovács Kati, aki a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő, mára már legendás egyéniségének számít.
Olvasóink jelezték, hogy több mint 30-40 rendőrautót láttak kedd hajnalban a településre érkezni, több utcát teljesen le is zártak egy rendőrségi akció miatt. Az ORFK sajtóügyelete az alábbi választ küldte kérdésünkre:
2018. január 25-28. között rendezte meg Debrecen városa a középiskolás diákolimpia országos kézilabda döntőjét, amelyen a békésiek is érdekeltek voltak.
Hétvégén került megrendezésre Debrecenben az V-VI. korcsoportos Országos Diákolimpia Döntőre. A Békés-Drén KC is érdekelt volt a versenynapokon, mivel a Szegedi Kis István Református Gimnáziumba jár játékosainak nagy része. Illetve edző, testnevelőként Cifra Tibor vezetésével utazott el a csapat.
Játékos, Tevékeny, Gazdag Óvodai Életért Alapítvány a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégiuma által 2016. december 15-én megjelentetett NEA-17-M kódszámú, "Civil szervezetek működési célú támogatása 2017.” című pályázati kiírásra benyújtott, NEA-UN-17-M-1076 pályázati azonosítószámon nyilvántartásba vett, A jövő egészséges felnőttjeiért című pályázata 1 200 000 Ft összegű támogatásban részesült.