Tájékoztatjuk a Tisztelt Fogyasztókat, hogy az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft, villamosenergia-szolgáltatás szünettel járó munkálatokat fog végezni Békésen 2018. január 19.-én 08:00 - 16:00 óra közötti időszakban az alábbi területeken:
Ennek a gólyának pedig egyelőre még nem a tavasz eljövetele, hanem az új év köszöntése volt a legfőbb feladata az Újévköszöntő Batyus Táncházban 2018. január 13-án, a Belencéres Néptáncegyüttes próbatermében.
Bizonyára nem ismeretlen az olvasók előtt a Hét Krajcár elnevezésű hétvégi, gyermekétkeztetési program, mely Izsó Gábor polgármester kezdeményezésére indult útjára.
A Mucsi András vezette Ügyrendi, Lakásügyi, Szociális és Egészségügyi Bizottság munkaértekezletet tartott a Szociális Szolgáltató Központ vezetőivel a szociális ágazatban bekövetkezett változásokról, kihívásokról.
A Két hét egy mese/novella vetélkedősorozat utolsó fordulójához érkeztünk.
Aki szeretné pótolni a hiányzó feldatlapjait, az megteheti 2017. február 17-ig!
(Ha elfelejtettétek volna )most megnézhetitek, ki melyik feladatlapot adta már be!
A Búék Békés Újévi Hangverseny 13 évvel ezelőtt indult útjára és azóta is töretlen sikernek örvend. Az új év első hétvégéjén megrendezett program házigazdája idén is a Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar volt Bagoly László karnagy vezényletével.