Téli férfi, női ruházatok, pulóverek, kapucnisok, melegítő szettek, zoknik, pénztárcák a békési Trend Sportban. Kövesd kínálatunk, amely naponta bővül a tél legkedveltebb ruhadarabjaival.
A békési múzeum "A kéz kora" című kiállításához kapcsolódóan múzeumpedagógiai foglalkozásokat hirdetett az általános iskolák 3-8. osztályos diákjai számára.
Idén november 27-én kezdődött el az egyházi év, amely nem esik egybe a naptári (tehát kalendáriumi) évvel. Advent négy hete lényegében évről évre változik.
A keresztyén egyházban advent az egyházi év és ezzel az ünnepkör kezdete. November 27-én, advent első vasárnapján a református templomban Katona Gyula esperes prédikálta Isten igéjét.
Alsó tagozatos munkaközösségünk szeretettel vár minden érdeklődő szülőt és leendő első osztályos tanulót a 2016. december 3-án 9 órakor kezdődő, Rákóczi utca 8. szám alatt tartandó Mikulásváró játszóházába. A Mikulás megérkezéséig a gyerekek és szüleik találkozhatnak az iskolánkban első osztályt indító tanító nénikkel is.
Vizsnyiczai Sándor vállalkozó boltjában is lehet adományt adni a nemes ügyért.
Ma délután Békésen Dr. Abdulrahman Mohamed gyermekgyógyász főorvossal közösen indították el a gyűjtést.
A Békés Megye Kormánymegbízottja Vésztőn tartott sajtótájékoztatót a megyei közfoglalkoztatási programban vállalt ipari kendermag termesztés idei sikeréről.