Békés Város Önkormányzata pályázatot hirdet a 2019. évi költségvetésében elkülönített Vállalkozói Alap terhére a településen megvalósuló beruházások támogatására.
A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a húsvétot megelőző héten több helyszínen is az ittasan történő közlekedés veszélyeire figyelmeztető rendezvényt tart. A programokon résztvevők a részegséget szimuláló szemüveget próbálhatják ki kerékpárral illetve gyalogosan.
A sok évszázados magyar-lengyel barátság példa nélküli a történelemben, egyedi jelenség. Különösen azért, mert ez a jó viszony nem érdekből, hanem értékek mentén szövődött és a szomszédos népek számára is példaértékű lehet – mondta dr. Kiss Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök Szarvason.
Békésen, az Ady Endre utcában, 17 óra 45 perc körül személygépkocsi segédmotor-kerékpárossal ütközött. A balesetben a motorkerékpár vezetője könnyebben megsérült.
Békés városnak jelenleg négy testvértelepülési kapcsolata van életben. A legrégebbi ezek közül a romániai Gyergyószentmiklóssal kötettett, még 1993-ban.
Iskolatársa és annak barátja rabolt ki egy fiatal nőt Békésen. Miután megszerezték a pénzét, a sérültet magára hagyták, elmenekültek. A rendőrök mindkét gyanúsítottat a bűncselekményről érkezett bejelentés után egy órán belül elfogták és őrizetbe vették.
Eredeti Leung Ting Wing Tsun Kung Fu - Békésen!
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt március 19-én 16:30 órakor kezdődő bemutatónkra a tréningek helyszínén.