A Szegedi Kis István életéről és koráról szóló könyv megjelentetése után tavasz óta a gimnázium történetének megírásán dolgozik Mucsi András, az intézmény történelem szakos tanára, aki elsősorban református szemszögből, az országos oktatáspolitika változásait felmutatva mutatja be a békési középiskola évszázadait.
Ha ismersz nehéz sorsú családokat, akik örömmel fogadnák ezeket a tálakat, írd le nekünk a City Facebook oldalán PRIVÁT ÜZENETBEN nevüket, címüket és néhány sorban, hogy miért gondolod így!
Az esős idő ellenére is sokan látogattak ki a gyertyagyújtásra. Köszöntőt mondott Polgár Zoltán, Békés város alpolgármestere, igét olvasott és áldást mondott Molnár Máté vezető református lelkész. Közreműködött a Csillagfürt Református Óvoda, majd Szinetár Dóra musical előadása volt látható.
Második alkalommal nyitotta meg kapuit a Durkó utca 6. szám alatt a Mikulás Műhely. A Békési Fiatalokért Egyesület által megálmodott élmény már tavaly is osztatlan sikert aratott még a gyermekkoron túli generációk körében is.