Vendégünk Langerné Victor Katalin a Társadalmi Esélyekért és Roma Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság főtanácsadója, aki nem roma háttérből érkezett, mégis évek óta belülről formálja a roma közösségek életét.
Március 2-tól ismét a megszokott rend szerint várja vendégeit a Moshowtime. A helyi autós közösség számára jól ismert kozmetikai és esztétikai szolgáltató a téli szünet után teljes kapacitással nyitja meg kapuit, hogy a járművek újra prémium megjelenést kapjanak a szezon kezdetére.
A Békési Kajak-Kenu Club 2026-ban is megszervezi népszerű kajak-kenu napközis táborát. A 7–11 éves, vízisportot kedvelő, biztos úszástudással rendelkező gyermekeket várjuk.
Jelentős szakmai elismerés érte a lipcsei Vintage Make Up Studio alapítóját Lipcseiné Tasnádi Ágnest, aki mester és okleveles sminkesként, sminkművészként immár egy szakmai magazinban is reflektorfénybe került.
Szereted a hagyományos magyar ízeket? Akkor ott a helyed 2026. március 1-jén (vasárnap) Békésen, a Soványhát utcai vendéglátó egységnél, ahol megrendezésre kerül a Télűző Káposzta és Pacal Főzőnap a Kirá Vendéglő szervezésében.
Az év első hónapja hagyományosan nem a nagyszabású rendezvények időszaka – sokkal inkább a ráhangolódásé, az újrakezdésé és a közösségi ritmus visszanyerésé. A BVSZSZK Dózsa utcai klubjában azonban januárban sem áll meg az élet: a mindennapi programok aktív, közösségformáló jelenléttel indítják
Várjuk együtt a tavaszt friss színekkel és vidám, megújulást idéző körmökkel! Legyen szó pasztell árnyalatokról, virágos mintákról vagy letisztult, elegáns tavaszi stílusról, nálunk minden vendég személyre szabott megoldást kap. A szépség itt nem csupán szolgáltatás, hanem feltöltő élmény. Déelőttökre még tud fogadni új ügyfeleket!
Figyelem, cipőrajongók! Most igazán érdemes ellátogatni a Manna Cipőboltba, mert kedvenc cipőidet most féláron viheted haza. Legyen szó sportcipőről, elegáns darabról vagy kényelmes hétköznapi lábbeliről, nálunk mindenki megtalálja a stílusához illőt.
Ha egy igazán klasszikus, mégis megunhatatlan péksüteményre vágysz, a Csapó Pékség diós patkója telitalálat. A ropogósra sült, mégis puha tészta és a bőséges diós töltelék együttese tökéletes választás reggelire vagy egy gyors napindító falatra.
Ha a megjelenésedet valóban tapasztalt, elismert szakemberre bíznád, akkor a legjobb helyen jársz: Lipcseiné Tasnádi Ági, többszörös világ- és Európa-bajnok sminkmester, kozmetikus mester vár szeretettel. Ági pályafutása során több ezer alkalmi sminket készített, munkáit nemzetközi megmérettetéseken díjazták, emellett sminkesek szakmai mentoraként is aktívan dolgozik.