Újabb fontos egyeztetésre került sor Békésen az Ifjúsági Tanácsadó Testület szervezésében. Ezúttal a helyi oktatási intézmények vezetői és fenntartói ültek egy asztalhoz a testület tagjaival annak érdekében, hogy közösen gondolkodjanak a fiatalokat érintő lehetőségekről és a jövőbeni együttműködésekről.
Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Vargáné Tuska Anita Adrien részére több évtizedes magas színvonalú pedagógusi munkájáért és a közösségépítés iránti elkötelezettségéért Kecskeméti Gábor- díjat adományozott.
Szombaton hagyományteremtő céllal rendeztük meg a Békési Kajak-Kenu Club szezonnyitó közös evezését és családi napját.
A délelőtt folyamán versenyzőink 30, 24 és 16 kilométeres, a sárkányhajósok pedig 8 kilométeres távokat teljesítettek edzőik felügyelete mellett, miközben a szülők, barátok és a legkisebbek túrakenukban és sárkányhajóban gyűjtötték a kilométereket.
Külön öröm volt látni, hogy sok szülő a gyerekek kedvéért ült hajóba, és együtt élték át a vízen töltött idő élményét. Ezek a pillanatok adják egy közösség igazi erejét: amikor sport, család és természet találkozik.
Megbízható megoldást keresel otthonod nyílászáróira? A Duna ajtó-ablak teljes körű szolgáltatással áll rendelkezésedre, a felméréstől egészen a beépítésig. Helyben, Békésen, csak kiválasztod és mi már intézzük is!
A Teológus klubjának soron következő alkalmával Mucsi András teológus vezetésével a meghívott előadók a ,,Keresztyénség, médiaetika és a mesterséges intelligencia” címmel beszélgetnek 2026. április 21-én 17 órától a Művelődési Központban.
Közeledik a ballagás, és szeretnéd igazán emlékezetessé tenni ezt a különleges pillanatot? Lepd meg a végzősöket egy személyes, szívhez szóló ajándékkal!
Még mindig gondolkodsz az otthonfelújításon? MOST kell lépned!
A Vidéki Otthonfelújítási Program keretében
akár 3 MILLIÓ Ft támogatást igényelhetsz, de…
HAMAROSAN LEJÁR!!!!!!!
Szolnokon, a Művésztelepen vidám, családbarát húsvéti rendezvénnyel várják az érdeklődőket 2026. április 4-én, szombaton, ahol a békési Nagykerti Gazdaság termékei is elérhetők lesznek. A „Húsvéti Forgatag” elnevezésű esemény 9:00 és 13:00 óra között kínál színes programokat minden korosztály számára a Gutenberg tér 12. szám alatt.
A szervezők és partnerek mindenkit arra biztatnak, hogy látogasson ki a kikötőbe, élvezze a tavasz frissességét és a vízpart különleges atmoszféráját. A következő hónapokban várhatóan számos program és élmény várja majd az érdeklődőket, így érdemes már most tervezni egy kellemes sétát vagy kikapcsolódást a környéken. Helyek még foglalhatóak!
A Déryné Program támogatásával 2026. április 22. (szerda) 19:00 órától, a Békés Városi Művelődési Központban (Békés, Jantyik M. u. 21-25.) kerül bemutatásra Marcel Achard: A bolond lány című kétfelvonásos bűnügyi vígjátéka a Zenthe Ferenc Színház előadásában.
Egy különleges közösségi kezdeményezéssel készül a tavaszi időszakra a Csabai Rendezvénypajta: céljuk, hogy Békéscsabán egy egyedi, látványos tojásfa jöjjön létre, amely hosszabb távon a város egyik meghatározó szezonális turisztikai látványosságává válhat.
Zenés - táncos ebéddel, emelkedett hangulatú jubileumi közgyűléssel ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját a Békési Nyugdíjasok Egyesülete, a város legrégebbi nyugdíjas közössége. Az esemény nemcsak a múlt felidézéséről szólt, hanem az összetartozás erejének megéléséről és a közös ünneplésről is.