Bécsbe, a Wohnen & Interieur Nemzetközi Lakberendezési, Bútoripari és Design Kiállításra és a Ferien Messe Nemzetközi Turisztikai Szakkiállításra szervezett utat csütörtökre a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara.
Ismét szép számmal álltak a nemes kezdeményezés mögé mindazok, akik ellátogattak a szegedi Szent Gellért Fórumban megrendezett 4. Ausztrál Jótékonysági Estre.
Ez a kérdés volt a központi témája az idei Protestáns Cigánymissziós Konferenciának, amelynek a Budapesti Gazdagréti Református Gyülekezet adott otthont. Az öt protestáns egyház cigánymisszióinak és a Cigány Módszertani és Kutató Központnak szervezésében zajló konferencián ezúttal is több százan vettek részt.
A hazai turizmus legjelentősebb seregszemléjeként megrendezésre kerülő Utazás Kiállítás résztvevőjeként Békés is bemutathatta az itteni lehetőségeket a nagy számú érdeklődőnek.
Kálmán Tibor polgármester elmondta, Békés Város idei költségvetésének főösszege több mint 8 milliárd forint, mely már a pályázati forrásokat is tartalmazza. A költségvetés, stabil, teljesíthető.
Ebben az időszakban kedvező áron, csak napi 5000 ezer forintért. Az árban benne van egy tank üzemanyag is! Kaució szükséges! CSAK 1 FELTÉTEL VAN AZ AKCIÓS ÁRHOZ:
2024. február 17-én a Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Békési Németek Egyesülete vidám télűző összejövetelt szervezett. Ilyen volt a Rongyos bál!