A napokban különleges látogatókat fogadott Durkó Albert misszióvezető, Gálné Erdész Orsolya koordinációs misszióvezető-helyettes és Draughn Réka nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató, a Pünkösdi Cigánymisszióban.
A Békési Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat és a Békés Városi Kulturális Központ „Hosszú, forró nyár” címmel rajzversenyt hirdet alkotni szerető, békési általános iskolai I. és VI. osztály közötti korcsoportba tartozó gyermekek számára.
Kedden az Erasmus+ program révén a törökországi Manavgatból, valamint a görögországi Thesszalonikiből érkező diákok látogattak a Vármegyeházára, ahol dr. Pap-Szabó Katalin jegyző mutatta be az önkormányzati hivatal működését és feladatait.
Az országos „Hello New York" 1 fordulós angol projekt versenyre nevezett a Szegedi Kis István Református Általános Iskola 12 tanulója, két nyelvi szinten, 2-3 fős csapatokban.
Hagyományaihoz híven ismét kinyitotta a Durkó utcai székháza kapuit a Nefelejcs Egyesület. Az őszi program középpontjában a Békési Értéktár ízei álltak.
A téli időszak jellemzője a későbbi napkelte és az egyre korábbi sötétedés, a nyárinál kedvezőtlenebb időjárási viszonyok, amelyek együtt rontják a biztonságos közúti közlekedés feltételeit.
Téli időjárás? Legyen felkészült az utakon! Hankook márkákkal állunk azonnal rendelkezésre! Rendelés esetén 2-4 munkanapon belül tudjuk kiszolgálni a vevőinket!
Október 23-án az év utolsó Tízmilliószoros napján várunk minden jógás és nem jógás vendégünket, hogy ezen a extra pihenőnapon töltődjetek velünk egész napos programjainkon a Barta Udvarban a Yoga For Balance szervezésében.
Békés Város Önkormányzata, a fenntartásában lévő Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő és a „Békési Fürdőért” Közhasznú Közalapítvány közös célt hirdet, egy új, modern nőgyógyászati szakrendelésre beszerezendő ultrahang készülékért.
Az egész napos programban volt színházi előadás, kiállítás, iskolák bemutatkozása, majd party estig D Sessionnal és Regán Lilivel a városi sportcsarnokban.
Több száz érdeklődő kísérte figyelemmel a mai felvonulást Békésen. A lovasokkal, lovasfogatokkal érkező menet a város több pontján megállót tartott, itt borral, pogácsával, kaláccsal kínálták meg szépszmú nézőközönséget, fellépet a Belencéres és lovaskocsin zenélt a Szokolay Sándor Alapfokú Művészeti Zeneiskola együttese.