Igét hirdetett Kicska László Miklós, református ifjúsági lelkész, az igazgatótanács elnöke. Műsorral szolgált a 10.B. Felkészítő pedagógus Szabó Edina.
A múlt héten hat budapesti egyetemi hallgató végzett terepgyakorlatot Békés városában, akik a helytörténetbe is belekóstolhattak Mucsi András helytörténész jóvoltából.
Békés Vármegyei Közgyűlése október 17-i soron kívüli ülésén a négy megválasztott szakbizottság közül kettőt békésiek vezetnek: a Pénzügyi Bizottság élére az előző ciklushoz hasonlóan Földesi Mihály (Mi Hazánk), a Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága elnöki tisztségére Mucsi Andrást (Fidesz-KDNP) választották meg.
November 2-tól a békéscsabai Tesco-ban is vár a Kira Vendéglő - az új egység mellett természetesen a békési, egykori Dübögőben működő Kira is folyamatosan üzemel majd.
A napokban különleges látogatókat fogadott Durkó Albert misszióvezető, Gálné Erdész Orsolya koordinációs misszióvezető-helyettes és Draughn Réka nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató, a Pünkösdi Cigánymisszióban.
A Békési Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat és a Békés Városi Kulturális Központ „Hosszú, forró nyár” címmel rajzversenyt hirdet alkotni szerető, békési általános iskolai I. és VI. osztály közötti korcsoportba tartozó gyermekek számára.
Kedden az Erasmus+ program révén a törökországi Manavgatból, valamint a görögországi Thesszalonikiből érkező diákok látogattak a Vármegyeházára, ahol dr. Pap-Szabó Katalin jegyző mutatta be az önkormányzati hivatal működését és feladatait.
Az országos „Hello New York" 1 fordulós angol projekt versenyre nevezett a Szegedi Kis István Református Általános Iskola 12 tanulója, két nyelvi szinten, 2-3 fős csapatokban.
Az esemény fővédnöke Dr. H. Kovács Eszter, védnökei pedig Deákné Domonkos Julianna, Kálmánné Kolarovszki Zsuzsanna, Béres Istvánné, Kovarszki Judit, Kovács Ildikó, Dr. Pappné Darida Andrea, Tárnok Lászlóné és Kádasné Öreg Julianna voltak. Előadást tartott Dr Zsilák János sebész, onkológus főorvos.