Más autóját vezette jogosítvány nélkül és a gyanú szerint ittasan egy férfi Békés vármegyében. A rendőrök attól számítva, hogy a tulajdonos bejelentette, eltűnt a kocsija, két óra alatt elfogták a szabálysértést és bűncselekményt elkövető férfit.
Várunk Békés új használt műszaki boltjába, készletünk folyamatosan bővűl, de amit már biztosan megtalálsz nálunk: TV, Hifi, konyhagép, kávéfőző, hűtő, sütő, mosógép, szárítógép, mikro, hajszárító, elektromos gyermekautó, LEGO... NEM TALÁLOD NÁLUNK? KÉRDEZZ RÁ és beszerezzük.
Az egyesület bárki számára nyitott, akit érdekel a természetvédelem, a környezetvédelem és a gyerekvédelem gondjaiban. Egyesületetek, szervezetek, alapítványok, magánszemélyek egyaránt kapcsolódhatnak a kezdeményezéshez, akár, mint együttműködők vagy egyszerűen csatlakozók.
A református általános iskola diákönkormányzatának szervezésében, és a testnevelés munkaközösség segítségével, sportos házi bajnokság zajlott az első félévben.
Súlyos testi sértés bűntette és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 19 éves büntetlen előéletű békési férfival szemben, aki egy diszkóban kezdett el verekedni.
Újdonságok most is kerültek a polcokra, lapozd át a fényképeket!
Címünk: Békés, Szentpálsor u. 3. (Barta Udvar)
Nyitva vagyunk minden szombaton 7-12ig!