A Csabai utcai Újvárosi óvodában is járt a mikulás. A sok munkája miatt egy napot késett, de a gyerekek így is nagy örömmel fogadták. A cipőjükbe, csizmájukba természetesen ajándék is került.
Az ifjú zenészpalánták az advent jegyében - karácsonyra készülődvén - csillogtatták meg tehetségüket, és mutatták be hogy mit tanultak az ősz folyamán.
Advent harmadik hétvégéjét a békési Piacfelügyelet és Békési Városvédő és Szépítő Egyesület szervezi, akik az előző hétvégékhez hasonlóan pénteken kézműves foglakozással, vasárnap pedig ünnepi műsorral és adventi kirakodóvásárral várják az érdeklődőket.
Jól sikerült a bemutatkozás, Kovács István kézműves hot-dogja alig 2 óra alatt elfogyott. Advent második vasárnapján újból street food az vásárban, Békésen!
Vizsnyiczai Sándor vállalkozó boltjában is lehet adományt adni a nemes ügyért.
Ma délután Békésen Dr. Abdulrahman Mohamed gyermekgyógyász főorvossal közösen indították el a gyűjtést.