A Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozásfejlesztési előadássorozatot indított a Szövetségben a vállalkozókkal című gazdaságfejlesztési program keretében. A rendezvény első állomása Szeghalom volt május 2-án.
Békésen a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Csillagfürt Református Óvodájában „Szél fújja pántlikámat, Harmat éri a szoknyámat” címmel, Viseletek napja projekt valósulhatott meg.
A ReményCast podcast sorozat 4. adásában Dr. Gulyás Klára kulturális antropológussal, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem egyetemi adjunktusával beszélgettek, aki kutatásai révén a Pünkösdi Cigánymisszióval, és a Cigány Módszertani és Kutató Központtal szoros kapcsolatot ápol.
A Békési Kishajó Kikötőből rajtoló esemény remek felkészülési lehetőség volt a soron következő maraton bajnokságra, hiszen hivatalos chipes időmérő berendezés segítette az időeredmény regisztrálását.