Műemlékek épületek nyílászáróinak teljes körű felújítása, javítása, pótlása, pontos méretre gyártása több évtizedes tapasztalattal, referenciákkal! Bérfestés!
2020-ban döntött Békés Város Képviselő-testülete annak a 181 millió forint támogatásnak a felhasználásáról, amelyet a Belügyminisztérium a települési önkormányzati feladatok támogatására nyújtott a városnak. 120 millió forintot a település számos körzetét érintő utcáinak aszfaltozására fordítottak, 61 millió forintból pedig középületek felújítását valósították meg, köztük az 1904-ben épült városháza épületét is.
Már kapható városunk cukrászdáiban Békés kedvenc sütije, a Nóri szelet. A Békés kedvenc sütije verseny győztes finomsága, Csumpila Gábor "Nóri szelete"
Idén ismét átadásra és elültetésre kerülnek a facsemeték a „Mert Fából Lesz az Erdő” faültetési program keretében. A mintegy 156 igénylő közül 74 család a saját otthonában fogja elültetni a gyümölcsfát, 82 család pedig azt kérte, hogy az önkormányzat gondoskodjon közterületen a gömbkőris végső helyéről.
A tréning célja, hogy a kamarai gyakorlati oktatói vizsgával rendelkező oktatók számára fejlődési lehetőséget biztosítson az ön- és társismeret, az együttműködés, a kommunikáció, a sztereotípiák leküzdése, a konfliktuskezelés módszereinek megismerése területén.
A közelmúltban a Mentálhigiénés Egyesület munkatársai, valamint a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium diákjai közösen tartósélelmiszerekből álló egységes Szeretet-csomagokat készítettek, összesen 30 csomagot.
A 2021 – 2022. tanévben a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Aranygyűrűs Pedagógusa Beinschrodtné Kecskeméti Krisztina. Az elismerést a Reformáció emléknapján adták át az intézmény ünnepi istentiszteteletén.
A 2021 – 2022. tanévben a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Aranygyűrűs Pedagógusa Fekete Józsefné. Az elismerést a Reformáció emléknapján adták át az intézmény ünnepi istentiszteteletén.