Reneszánsztól a jazzig, így jellemezhetjük a rézfúvós kamaraegyüttes repertoárját. Egyedi stílusuknak köszönhetően már külföldön is visszatérő fellépők, protokolláris és ifjúsági koncertek állandó meghívottjai.
A Talamba Ütőegyüttes Gödöllő 1999-ben alakult, nemsokkal azután, hogy a négy ütőhangszeres művész, Grünvald László, Szitha Miklós, V. Nagy Tamás és Zombor Levente barátságot kötött a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán.
A mezőgazdaságban nagy hagyománya és presztízse van a határszemlének. A gondos gazda ugyanis nemcsak szántani, vetni, aratni szokott, munkájának eredményét büszkén szemléli és okkal mutogatja másoknak is.
A terveknek megfelelően június elejére elkészült a Jámbor és a Szőlő utcát összekötő útszakasz felújítása, amely nagy kerékpáros forgalmat bonyolít le.
Békés Város Önkormányzata 2015. június hó 12. napján értesült, hogy pályázati igényének teljes egészében helyt adva 7.744.000 Forint támogatást nyert, amely összegből 44 munkanapon át naponta 400 gyermek étkeztetését tudja biztosítani.
Békésen a Kormányablak a Kossuth utca 4. szám alatt kerül kialakításra, várhatóan 2015. október közepére, amelynek első lépéseként a telken található volt „Börtön”, későbbi orvosi ügyelet épületének elbontása valósult meg.