Békési Polgárőrség KHSZ Baráti Kör tagjai 2023. augusztus16-án egy perces néma főhajtással emlékeztek meg a tragikus körülmények között elhunyt Szabó Sándorról.
34 ezer pirotechnikai effekt, grandiózus fényjáték, lenyűgöző épületfestés, tűz alkotta úszó virágszőnyeg, lézershow és több száz drón – ezek teszik majd felejthetetlenné az idei ünnepi rendezvénysorozat fináléját Magyarország születésnapján.
Most lehetőséged van frissíteni ruhatáradat a divatos minőségi női ruhákkal, pólókkal és blúzokkal, valamint kényelmes lábbelikkel, mindez 50% kedvezménnyel!
Nemrégiben kihirdették az idén 17. alkalommal megrendezésre kerülő Ország Tortája verseny 2023-as győzteseit. Juhász Zoltán cukrászmester hírportálunkank elmondta, mind a hagyományos, mind a cukormentes torta augusztus 19-től már kapható a Juhász Cukrászdában.
Mint azt Dr Esiobu Anayo Augustus, Ágoston atya hírportálunknak elmondta, a Szentháromság Plébániai templom külső homlokzata már teljesen megújult, amelynek ünnepélyes megáldására tavaly novemberben került sor, azonban