Műemlékek épületek nyílászáróinak teljes körű felújítása, javítása, pótlása, pontos méretre gyártása több évtizedes tapasztalattal, referenciákkal! Bérfestés!
Mérföldkőnél tart a "BÉKÉSI POLGÁRI ESTÉK" BÉKÉSI KULTURÁLIS, SZABADIDŐS ÉS KÖZÖSSÉGI CÉLÚ RENDEZVÉNYEK ÉS PROGRAMOK előadássorozata (TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01442)
Kemény, parázs mérkőzésen a mezőnyfölényben játszó hazai gárda sok helyzetet alakított ki, de a Békési FC jobb helyzetkihasználása győzelmet eredményezett.
Mindenszentek és Halottak Napja alkalmából a szokásosnál többen utaznak el hozzátartozóik sírjához, hogy leróják kegyeletüket szeretteik előtt. A temetők környékén megnövekszik a forgalom.
2020-ban döntött Békés Város Képviselő-testülete annak a 181 millió forint támogatásnak a felhasználásáról, amelyet a Belügyminisztérium a települési önkormányzati feladatok támogatására nyújtott a városnak. 120 millió forintot a település számos körzetét érintő utcáinak aszfaltozására fordítottak, 61 millió forintból pedig középületek felújítását valósították meg, köztük az 1904-ben épült városháza épületét is.