A Reményhír Sport Egyesület szervezésében került sor a „Labdarúgás, mint eszköz: társadalmi felzárkózás a tehetséggondozásban” című konferenciára, amelyen a sportág képviselői és az utánpótlás-nevelésben részt vevő szakemberek vitatták meg a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó edzőket és pedagógusokat foglalkoztató kérdéseket.
Szent István, Államalapítás, Alkotmány, Új kenyér – más-más kor hozta létre, mégis az teremtés, az alkotás felé mutat mindegyikük – hangzott el Kálmán Tibor ünnepi beszédében, a Királyok kapujánál megrendezett ünnepségen, ahol a az emlékezőkkel és az egyházak képviselőivel együtt, közösen emlékeztek augusztus 20. üzenetére, örökségére.
A 26. Madzagfalvi Napokra több ezren érkeztek a megye településeiről, a legnagyobb érdeklődést és telt házat a Korda házaspár és By Alex koncertjei hozták. Madzagfalvi látványosság lett a Grebb és a Békési Húsmanufaktúra nyárson sütött disznója!
Augusztus 2-án világszerte, így Békésen is megemlékeztek a roma holokauszt áldozatairól és a második világháború idején a roma közösséget ért tragédiáról. A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió békési központjában idén is méltó módon tisztelegtek az áldozatok emléke előtt.
A Petőfi Sándor utcai savanyítóüzemet kereste fel Kálmán Tibor polgármester, ahol Kovács Ildikó igazgató asszonnyal áttekintette az önkormányzattól bérelt ingatlannal kapcsolatos feladatokat.
Az esemény hivatalos részére az Ausztrál Pontnál került sor, majd a Békéscsabai Ipartestület Veterán Motoros Klub tagjainak vezetésével az egyesületi tagok és az érdeklődők közösen vonultak ki a rendezvény helyszínére.