Augusztus 2-án világszerte, így Békésen is megemlékeztek a roma holokauszt áldozatairól és a második világháború idején a roma közösséget ért tragédiáról. A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió békési központjában idén is méltó módon tisztelegtek az áldozatok emléke előtt.
A Petőfi Sándor utcai savanyítóüzemet kereste fel Kálmán Tibor polgármester, ahol Kovács Ildikó igazgató asszonnyal áttekintette az önkormányzattól bérelt ingatlannal kapcsolatos feladatokat.
Július 27-én immáron hetedik alakalommal rendezte meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a balatoni nyár legnagyobb vízi futamát. Az idei Hervis Balaton-Átevezésen közel négyezren teljesítették a tihanyi fordulóval egybekötött nyolc kilométeres távot.
Az esemény hivatalos részére az Ausztrál Pontnál került sor, majd a Békéscsabai Ipartestület Veterán Motoros Klub tagjainak vezetésével az egyesületi tagok és az érdeklődők közösen vonultak ki a rendezvény helyszínére.
Szolnokon rendezték meg július közepén a Masters Magyar Bajnokságot, a Balogh Anikó Emlékversenyt, ahol a Békési Kajak-Kenu Club 20 kajakossal nevezett sok-sok versenyszámban.
Kedden délután ünnepi istentisztelet keretében zárta az évet a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium. Képeink:
A Békési Kajak-Kenu Club sárkányhajósai 2024-ben először álltak rajthoz a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által szervezett Sárkányhajó Magyar Bajnokság második megmérettetésén.
A Békési Kajak-Kenu Club 17 tagja a Magyar Kupa Döntőn vett részt, az ország legjobb kajak-kenus sportolóival együtt június utolsó hétvégéjén Sukorón. Az időjárás hasonlított a sivatagi körülményekhez, még a Velencei-tó sem hűtötte le a felhevült versenyzőket. Ennek ellenére hősiesen állták a forróságot kicsik és nagyok és szép eredmények születtek.