Köszöntőt mondott Kálmán Tibor, Békés város polgármestere , igei gondolatokat Surman László, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió hitéleti-missziós főigazgatója, igét olvasott és imádkozott Bócsa Roland, a Békési Baptista Gyülekezet lelkipásztora, közreműködik a Központi Óvoda csoportja, ezt követően Kocsis Dénes karácsonyi műsorát láthatták.
Várunk Békés új használt műszaki boltjába, készletünk folyamatosan bővűl, de amit már biztosan megtalálsz nálunk: TV, Hifi, konyhagép, kávéfőző, hűtő, sütő, mosógép, szárítógép, mikro, hajszárító, elektromos gyermekautó, LEGO... NEM TALÁLOD NÁLUNK? KÉRDEZZ RÁ és beszerezzük.
Karácsonyi díszbe öltözött az Erzsébet liget, december 1-től már kapható a kürtős kalács, advent első vasárnapján 16 órától indul a kézműves vásár és Kocsis Dénes karácsonyi műsora lesz látható a színpadon
A református templom kertjéből egy erre szakosodott kecskeméti cég munkatársai kiemelték, majd a Rendezvénygödör közelébe szállították át azt a mintegy 6-7 méteres fenyőt, ami a város karácsonyfája lesz.
2023.november 22-én a Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Békési Németek Egyesülete a meghirdetett nyílt napon várta az érdeklődőket Békés Janyik utca 33.szám alatt. Több óvodai és iskolai csoport, valamint egyéni látogató érdeklődött a régi óvoda épületében történt változások iránt.
Az Oktatási Hivatal bázisintézményeként októberben az ötödikesek, novemberben az elsősök nyílt napjára várta az érdeklődő szülőket, óvodapedagógusokat, tanítókat, tanárokat a Reményhír Intézmény.
A szociális munka napján ítéli oda Békés Város Önkormányzata minden évben a Kiváló Szociális Munkáért kitüntetést. A díj célja, hogy felhívja a figyelmet, ugyanakkor el is ismerje a hátrányban élőkért végzett munkát.
2023. október 25-én került megrendezésre a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium középiskolai intézményegységének első nyílt napja.
A 2.a osztály tanulói és az AMI gitárosai verssel, énekkel köszöntötték volt kollégákat, akik meghatódva, örömmel élték át ismét az iskolai hangulatot, légkört, a gyerekek által sugárzott szeretetet.