Megújulva, kibővített szolgáltatásokkal, új lendülettel, de a régi igényességgel vár mindenkit a MoShowTime Autókozmetika és Dekor – ott, ahol eddig a Lehoczki Autókozmetika működött!
A fiatalok nagy kedvence, Dzsúdló lép fel augusztus 22-én, pénteken este a Madzagfalvi Napokon. A pop és trap műfajokat ötvöző előadó az elmúlt évek során jelentős sikereket ért el, többek között megkapta „Az év felfedezettje” és a „Legjobb magyar előadó” díjakat is.
Négy napon át fergeteges ízekkel, bőséggel és igazi cigány vendégszeretettel vár mindenkit az Ország Első Cigány Vendéglője, a Kira Vendéglő, Békésen – a régi Dübögő helyén (Szántó Albert utca 2.).
Ala carte, menü és pizzéria mellett magyarors ízek, borkülönlegességek is várnak mindenkit az új helyen, Békés belvárosában! Családi és céges rendezvények, lakodalmak lebonyolítása új, exkluzív környezetben, 130 főig.
A MOJITO LEMON koktélpult a Dánfoki Üdülőközpontban, amely a nyár legfrissebb hangulatát hozza el minden fürdőzőnek, pihenni vágyónak és baráti társaságnak.
Baji Csaba vállalkozó és a Csavargó-Busz Kft. ismét támogatásával ingyenes party busz jár a Wondairland Fesztiválra. Július 11-12-én, pénteken és szombaton este 19 órától másfél óránként indul a bulijárat Békéscsaba és a Dánfoki Üdülőközpont között, egészen hajnali 5 óráig.
Molnár Sándor egyéni vállalkozóval nem csak kivitelezésre számíthatsz. Ő kitalálja, megtervezi, és pontosan, igényesen meg is valósítja az elképzeléseidet.
Kedves Vendégeink!
Szeretettel várjuk Önöket a hét minden napján ízletes és változatos menüajánlatunkkal. Válasszanak kedvükre a HETI MENÜ, BŐSÉG MENÜ “A” és “B” ÉS FITNESS menü fogásai közül! KISZÁLLÍTÁS INGYENES ELŐFIZETÉS ESETÉN: Békés, Mezőberény, Kamut, Murony, Csárdaszállás, Köröstarcsa, Körösladány, Dévaványa és Gyomaendrődre! Tel.: 66/352-491
A kiszállítás INGYENES❗ Az A menü ára 1900Ft, előfizetve 1700Ft. Rendelés: 06 70 856 8715 MENÜ KIADÁS: Békés, Piactér utca - pavilonsor, a pékség mellett.
Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Békési Ovinapok a festői Dánfoki Üdülőközpontban. A szívhez szóló rendezvényen 600 óvodást látnak vendégül egy felejthetetlen, élményekkel teli napon.
A kánikula nemcsak kellemetlen, de komoly egészségügyi kockázatokat is rejthet – főként a gyerekek, idősek és krónikus betegségben szenvedők számára. Szerencsére van néhány egyszerű módszer, amellyel enyhíthetjük a forróság hatásait.
Újabb elismeréssel gazdagodott a Vintage Make Up Studio sminkmestere, aki a 67. Magyar Bajnokságon, Klasszikus Menyasszonyi kategóriában az országos 3. helyezést érte el!