A július elsejétől induló egységes hulladékgazdálkodási és a kiterjesztett gyártói felelősségről rendszerről tartottak előadást Békéscsabán, a Békés Vármegyei Kormányhivatalban.
Kábítószer-terjesztő hálózat felszámolása érdekében kezdett összehangolt akcióba 2023. június 6-án hajnalban a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya és a Békéscsabai Rendőrkapitányság. A rendőrök bő egy nap alatt Békéscsabán, Békésen, Gyulán és Komádiban összesen 16 ember fogtak el, közülük heten kerültek őrizetbe.
Hatalmas rajttal indított és tudta növelni az előnyt a 10 éves Kovács Diána a KSI Gyomaendrőd versenyzője, aki 300m-el húzott el a többiektől, majd nyert 5 km-es távon.
A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a székházában köszöntötte a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, illetve az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Békés vármegye országos döntőseit
Lesodródott az úttestről, elsodort egy kerékpárost és utasát, majd egy üzemanyagtöltő állomás épületének és egy csomagkiadó automatának ütközött egy gépkocsi Békés településen, a Kossuth Lajos utcában.