A Békési Kajak-Kenu Club szeretettel várja versenyzőit, szüleiket, támogatóikat és minden szórakozni vágyó vendéget egy különleges évadzáró rendezvényre.
A különleges gasztronómiai élményekről a City Borpince gondoskodik.
Jó hangulatú dartsversenynek adott otthont szombat délután Békés, ahol a sportág kedvelői mérhették össze tudásukat egy nyílt megmérettetés keretében. A rendezvényt az Ifjúsági Tanácsadó Testület és a Békés Városi Művelődési Központ közösen szervezte.
A szakember több olyan sportoló pályafutásában is meghatározó szerepet játszott, akik később a magyar kajak-kenu sport élvonalába kerültek. Tanítványai között találjuk Tótka Sándor olimpiai bajnok kajakost, Fodor Bence világbajnoki ezüstérmest, valamint az ifjúsági Európa- és világbajnok Konyecsni Milánt és az ifjúsági Európa-bajnok Mertz Attilát is.
Kiemelkedő sikert értek el a Szegedi Kis István Református Intézmény kisgimnazista tanulói a Maraton Országos Bajnokságon, amely a sportág egyik legrangosabb hazai versenyének számít.
Vannak versenyek, ahol a győzteseket érmek jelölik. Máskor azonban a valódi győzelem láthatatlan: ott van a mosolyokban, a leküzdött akadályokban, az első sikerélményekben és abban a bátorságban, amellyel a gyerekek újra és újra rajthoz állnak. Az ilyen napokon mindenki nyertes.
Újabb gyermekkönyvvel jelentkezett Dr. Pálmai Tamás, aki ezúttal a „Katica pacija” című vidám mesekönyvével örvendezteti meg a legkisebb olvasókat és szüleiket. A kötet bemutatójának a Békés Városi Művelődési Központ adott otthont.
Május végén Békéscsaba egyik legpezsgőbb közösségi helyszínévé válik a Pajta
Különleges programsorozattal várja a látogatókat május végén a Csabai Rendezvénypajta: utcazene fesztivál, Bajnokok Ligája döntő közös szurkolással és egész napos gyermeknapi élmények gondoskodnak arról, hogy minden korosztály megtalálja a számára tökéletes kikapcsolódást.
A nagysikerű mesekönyv folytatása a Katica Pacija címmel jelent meg a mai napon és kapható a Barta Udvarban, továbbá a Csilla Papírboltban is. A könyv bemutatója ma 17 órától lesz a művelődési központban.