Büszkeséggel és örömmel számolunk be arról, hogy Kovács Diána, a Szegedi Kis István Református Általános Iskola tanulója és a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület (KSI) sportolója, kiemelkedő országos elismerésben részesült.
Átadták az első Hentes Bálon összegyűlt támogatást a Degré utcai Gyermekotthon részére. A jótékonysági rendezvény bevételéből és a felajánlásokból összesen 950 ezer forint gyűlt össze, amelyet a napokban vehetett át az intézmény.
Békésen ismét sor került a nevelési támogatások kiosztására, amely évek óta nyújt segítséget a helyi családok számára. Az idei költségvetésben közel 17 millió forintot különítettek el erre a célra.
Február 20–21-én Mezőtúr adott otthont a Nemzetközi Református Középiskolás Fiú Kosárlabda Bajnokság mérkőzéseinek, ahol a BékésiRefi a nyolc induló csapat közül a 4. helyen zárt.
A munkahelyi konfliktusokat szórakoztatóan bemutató színházi esten a néző minden percben magára ismerhet… vagy a kollégájára!
Alkalmazotti lét és kiszolgáltatottság? Vállalkozóként sincs kolbászból a kerítés? Mit tegyünk, ha a vállalatvezető játszmákba hajszol és visszaél a helyzetével?
Március 1-jén 10 éves a város legfelszereltebb gazdaboltja!
Ennek alkalmából február 25. és március 6. között minden 2 000 Ft feletti vásárlás mellé ajándék szülinapi tombolát adunk, amellyel megnyerheted:
A Választási Bizottság döntése értelmében hivatalosan nyilvántartásba vették az áprilisi országgyűlési képviselő-választás három egyéni jelöltjét. A testület tájékoztatása szerint valamennyi érintett jelölt sikeresen összegyűjtötte az induláshoz szükséges minimum 500 érvényes választópolgári ajánlást.
Vendégünk Langerné Victor Katalin a Társadalmi Esélyekért és Roma Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság főtanácsadója, aki nem roma háttérből érkezett, mégis évek óta belülről formálja a roma közösségek életét.
Március 2-tól ismét a megszokott rend szerint várja vendégeit a Moshowtime. A helyi autós közösség számára jól ismert kozmetikai és esztétikai szolgáltató a téli szünet után teljes kapacitással nyitja meg kapuit, hogy a járművek újra prémium megjelenést kapjanak a szezon kezdetére.