2024. október 1-től a Békési Gyógyászati Központ, Gyógyfürdő és Uszoda Laboratóriuma csak vérvételi, mintavételi és leletkiadási pontként fog működni, az elvégzendő diagnosztikai vizsgálatokat más laborban végzik majd.
A Belencéres székház új, korszerűbb világítással lett felszerelve! A Belencéres Néptáncegyüttesért Egyesület és Békés Város Önkormányzata összefogva, közösen finanszírozta a beruházást.
Dankó Béla Békés és térsége országgyűlési képviselője több választókerületében dolgozó polgármesterrel, köztük Kálmán Tiborral vett részt ma a védekezési munkálatokban, Neszmély településen.
Horváth Hajnalka békési festőművész és meseíró 2020 januárjától 2024 júniusáig, tehát négy és fél éven át írta Cucu Laca kalandjairól szóló meséjét, melyet lapszámaiban a Békési Újság kéthétről kéthétre, folytatásokban közölt.
Szeretnénk veletek együtt ünnepelni, és megköszönni a bizalmat és a sok bátorító szót.
Ezért 09.21-én SZOMBATON várunk titeket garantált ajándékokkal, és 3db összesen 100.000ft értékű VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY kisorsolásával!
Vízügyi Igazgatóság 116 munkatársa indult útnak vasárnap délben az árvízzel leginkább veszélyeztetett Észak-Dunántúlra, hogy segítsék az állami védvonalakon szolgálatot teljesítő kollégáik munkáját.
Új termékek, márkák érkeztek, és a megszokottakat is frissítettük.
EGLO lámpák, csillárok kaphatók kedvező árakon. Nézd át ruha és cipő kínálatunkat! Kisbútorok, íróasztalok, dekorok, lábtörlők, kisállat kiegészítők, sporteszközök, játékok, és minden, ami szükséges!