A Békési Kajak-Kenu Club szervezésében ebben az évben lehetőség nyílik amatőr sportolóknak vízről megcsodálni Békés város vizes értékeit. A Kishajó Kikötőből rajtolva a város határában folyó Kettős-Körös egyenes, széles szakaszán lehet lapátolni, majd átszállás után a várost átszelő vadregényes, kanyargós, szűk Élővíz-csatornát lehet kajakkal vagy kenuval bebarangolni
Az Ady utcai park tele van húzódzkodó rudakkal, párhuzamos korlátokkal, különféle létrákkal és más szerkezetekkel, így remek alkalom nyílt „kihelyezett” edzésre az első igazi tavaszi napon.
Szombaton rendezték meg a Vajda Attila Regionális Akadémia áprilisi harmadik edzését. A 28 kilométeres Makó-Szeged leevezésben az U11-U12 és az U13-U14 korosztályok voltak érintettek mind a négy szakágban. A srácokat az akadémia névadója is elkísérte, az olimpiai bajnok technikai instrukciókkal is ellátta a régió legjobb korosztályos versenyzőit.
A közelmúltban a Szegedi Vízisport Egyesület klubigazgatójával, a Magyar Kajak-kenu Szövetség fejlesztési alelnökével, Petrovics Kálmánnal, valamint Sík Mártonnal, a Szegedi Klub szakmai vezetőjével egyeztetett Kálmán Tibor, Békés város polgármestere a kajak-kenu sport regionális helyzetéről, az utánpótlás-nevelés kérdéseiről.
Magyarbajnoki cím megszerzésével zárult az idei év utolsó versenye, a Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokságon, Győrben. A Békési Kajak-Kenu Club versenyzői az a következő helyezéseket érték el: