A téli időszakra két régi kedvenc itallal várjuk a vendégeket: a Mézeskalács latte és a Gesztenyés cappuccino mellett most két új, forró finomság is csatlakozott a kínálathoz.
Békésen advent harmadik vasárnapján meggyújtották az öröm gyertyáját. Az ünnepi alkalmon Kálmán Tibor polgármester beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a mindennapok rohanása és az anyagi javak gyarapítása gyakran eltereli a figyelmet az ünnep valódi tartalmáról.
Da Tommaso Pizzéria - Békés, Tátra utca 5.
Rendelésfelvétel: +36 70 605 0210
Ezen a héten is ajándék desszertet adunk minden helyben fogyasztott főételhez és a heti előfizetőinknek!
Ha készen állsz egy kivételes gasztronómiai élményre, most itt a pillanat. A Da Tommaso Pizzériában olyan estére hívunk, ahol Magyarország legkülönlegesebb ízei kerülnek reflektorfénybe – modern köntösben, prémium párlatokkal kísérve.
Kálmán Tibor, Békés Város Polgármesterének köszöntőjével indul a harmadik adventi hétvége, ahol igét olvas és áldást mond Filó György, a Tágas Tér Baptista Gyülekezet vezetője. A délután folyamán közreműködik a Szegedi Kis István Református Gimnázium Leánykórusa, és fellobban az adventi koszorú harmadik lángja is. A békési Erzsébet-ligeti ,,Gödör” Rendezvény-tér idén is méltó helyszíne a Békési Advent programsorozatnak, amelynek egyik fénypontja Agárdi Szilvia adventi műsora lesz.
A második adventi vasárnap ezúttal is sokakat vonzott a Gödörbe, ahol folytatódott Békés egyik legkedveltebb ünnepi programsorozata, a Békési Advent. A helyszínen meleg, karácsonyváró hangulat fogadta az érkezőket – a közönség pedig hálás figyelemmel követte a délután minden pillanatát.
Békés Város Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete és a Békési Idősekért Alapítvány idén is gondolt a város magányosan élő, rászoruló időseire.
A szervezetek összefogásának köszönhetően 170 tartós élelmiszer-csomag készült el, Bányai Éva kuratóriumi elnök, valamint Fekete Gáborné és Jankusné Zsibói Ilona kuratóriumi tagok irányításával.
Advent időszakában kicsit lelassulunk és ünneplőbe öltöztetjük a lelkünket, átgondoljuk a mögöttünk álló időszakot és felkészülünk a következő esztendőre. Advent második vasárnapján, 2025. december 7-én 16 órától ismét szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Gödörbe.
A Pannika Apartmanban megérkezett a karácsony meghitt hangulata. A házigazdák elmondása szerint a „manók” már megérkeztek, csendben körbejárták az apartmant, ellenőrizték a díszeket, és egy kis léleksimogatást is hagytak maguk után. Üzenetük egyszerű, de annál fontosabb: minden készen áll ahhoz, hogy a vendégek igazán otthonosan érezzék magukat.
Lepje meg magát az év végén egy melegebb, kényelmesebb és energiatakarékos otthonnal! A fűtésre optimalizált klímaberendezések MOST kiemelten kedvezményes áron érhetők el. Ne várja meg a fagyokat – élvezze a korszerű, takarékos fűtés előnyeit már ezen a télen!
Da Tommaso Pizzéria
Békés, Tátra utca 5.
Rendelésfelvétel: +36 70 605 0210
Ezen a héten is ajándék desszertet adunk minden helybenfogyasztott főételhez és a heti előfizetőinknek!