Illatok, ízek, baráti társaságok, családok és egy nagy közös békési találkozó – ez volt a Békési Ízek Utcája.
A főzőverseny évek óta a Madzagfalvi Napok egyik legnagyobb közösség- és csapatépítő programja. Idén is komoly érdeklődés mellett mutatták meg a résztvevők, hogy a békési konyha és a közös főzés mennyi örömöt tud adni.
A Madzagfalvi Napok egyik jellegzetes hagyománya a Békési Madzagos Házipálinka Verseny, amelynek eredményhirdetését idén is a szabadtéri színpadon tartották.
Augusztus 20-án Békésen is méltó módon emlékeztek meg Szent István királyról és a magyar államalapítás ünnepéről. A városi ünnepséget délelőtt 9 órakor rendezték meg a Gödör Rendezvénytéren, ahol a résztvevők közösen idézték fel a magyar államiság több mint ezeréves örökségét.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Madzagfalvi véradás: nem sokkal 12 óra után jelentkezett a 600. véradó a Barta Udvarban zajló eseményen. Ezzel a rekordkísérlet hivatalosan is sikerrel zárult, a Magyar Vöröskereszt Békés megyei szervezetével partnerségben megvalósuló véradás pedig újabb kiemelkedő eredményt ért el.
Az eseményen azokra az ártatlan emberekre hívták fel a figyelmet, akiket származásuk miatt fosztottak meg emberi méltóságuktól, jogaiktól és otthonaiktól, végül pedig életüktől.
Kóstold meg ízletes és változatos menünket és élvezd a minőségi ételeket mindennap! Minden helyben fogyasztott és előfizetett főételhez ajándék desszertet adunk! Komplett menü ára 2500 Forint! KISZÁLLÍTÁS INGYENES!
(Leves + 1 fő étel)
Kóstold meg ízletes és változatos menünket és élvezd a minőségi ételeket mindennap! Minden helyben fogyasztott és előfizetett főételhez ajándék desszertet adunk! Komplett menü ára 2500 Forint! KISZÁLLÍTÁS INGYENES!
(Leves + 1 fő étel)
A 29. Csabai Kolbászfesztivál egyik legizgalmasabb napja kétségtelenül 2026. október 24., szombat lesz. A nap folyamán a hagyományőrzés, a gasztronómia és a szórakozás egyszerre kap főszerepet, a programot pedig Nótár Mary nagyszínpados koncertje koronázza meg.
Az idei MAGfesztivál minden várakozást felülmúlt 7 napon keresztül közel 1000 vendég érkezett Dánfokra, a Dánfoki Üdülőközpont teljes szálláskapacitása megtelt, miközben a résztvevőket több mint 100 előadó és mintegy 300 program várta.
Kálmán Tibor polgármester egyeztetést tartott Gombár Dávid országgyűlési képviselővel és Bak Ádámmal, a Békési Turisztikai és Szolgáltató Kft. ügyvezetőjével Békés jelenlegi turisztikai és gazdasági helyzetéről, valamint a város előtt álló fejlesztési lehetőségekről.
Még mindig a ventilátor előtt próbálsz túlélni?
Az augusztusi hőség nem viccel! Ha eleged van a fülledt lakásból és a nyugtalan éjszakákból, most van itt az idő a klímatelepítésre!