A képviselő-testület múlt csütörtöki ülésének döntései nyomán lehetővé vált, hogy két orvos érkezzet városunkba. Több éves tárgyalások, előkészítő munkák után végre megoldódik a békési nyolcadik háziorvosi körzet ellátása, továbbá dr. Sándor Judit doktornő fogorvosi körzetébe is találtak egy fiatal fogorvost – tudtuk meg Mucsi Andrástól, az illetékes szakbizottság elnökétől.
Kálmán Tibor polgármester elmondta, Békés Város idei költségvetésének főösszege több mint 8 milliárd forint, mely már a pályázati forrásokat is tartalmazza. A költségvetés, stabil, teljesíthető.
Ebben az évben jóval többen teljesítették internetes alapon, mint papíron a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen (SZKTV), illetve az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny első fordulóját.
A legnagyobb meglepetés - „Nagy meglepi vár az appban...” – hangzik a mindenki által jól ismert reklámszöveg az ismert karácsonyi ének dallamára a rádióból a nap bármely időszakában bármikor, amikor beülök az autómba.
Szeptember 23-án, szombaton rendezi meg hagyományos Tökmulatságát a Nefelejcs Egyesület. Az egész napos hagyományőrző rendezvény helyszíne a Nefelejcs-székház udvara lesz a Durkó utca 6. szám alatt.